Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiára körülbelül 1,3 millió belépőjegy még mindig vevőre vár.
A mintegy 6,1 millió belépőből eddig nagyjából 4,8 milliót adtak el, de az érdeklődés elmarad az előző nyári ötkarikás játékokhoz képest. A megmaradt jegyekhez az érdeklődők a rio2016.com oldalon juthatnak hozzá.
Az előző, londoni olimpia kezdete előtt egy hónappal a jegyek több mint 80 százaléka (megközelítőleg 7 millió darab) már gazdára talált, és végül 8 milliónál is többet adtak el. A 2008-as pekingi játékokat megelőzően mintegy 6,8 millió belépőt, végül pedig a jegyek több mint 95 százalékát vették meg a szurkolók.
A riói szervezőbizottság szerint a kosárlabda-mérkőzések és az úszóversenyek iránt nagy az érdeklődés, a focimeccsekre - leginkább azokra, amelyeket Riótól távol játszanak - viszont még mintegy 500 ezer jegyet nem adtak el a nyitóünnepség előtt két nappal.
A belépőkhöz 2015 eleje óta lehet hozzájutni, a visszafogott érdeklődést a többi között a brazil gazdaság válságával és zikajárvány miatti aggodalmakkal indokolják. A szervezők eredetileg nagyjából 7,5 millió jegy eladásával számoltak, később 6 millióra módosították becslésüket.
A jegybevétel a költségvetés fontos része, ugyanis a város mintegy 12 milliárd dollárt költött a rendezésre.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.