Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egyre több vállalat ébred rá arra, hogy ezek az emberek is kiválóan alkalmasak teljes értékű munka elvégzésére.
Az elmúlt évek következetes foglalkoztatáspolitikai lépései és az országos szintű munkaerőhiány következtében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya az öt évvel ezelőtti 18 százalék után, idén már a 30 százalékot is elérheti - közölte a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég csütörtökön az MTI-vel.
Példaként említették, hogy tanúsítvány és akkreditáció keretein belül 2011-ben 43 ezer, tavaly pedig már 78 ezer megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztattak.
Hozzátették: a rehabilitációs kártyát, amely két éven keresztül mentesít a szociális hozzájárulási adó fizetésétől, 2012-es bevezetésekor még csupán 6400-an vették igénybe, 2014-ben 20 ezren, míg tavaly már több mint 30 ezer ember támogatására használták fel.
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására a munkáltatók körében a munkaerőhiány is egy újabb ösztönzést jelent, ugyanis ha egy 25 alkalmazottnál nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát megváltozott munkaképességű munkatársakkal tölti fel, nem kell befizetnie a hiányzó létszám után munkavállalónként fizetendő 964 500 forintos éves rehabilitációs hozzájárulást.
A közlemény idézi Balog Lajost, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki kifejtette: főként az észak-dunántúli és közép-magyarországi régiókban élénkült a munkaadók érdeklődése a megváltozott munkaképességű csoportok iránt. Egyre több vállalat ébred rá arra, hogy megfelelően kidolgozott, részletes és személyre szabott kiválasztással ezek az emberek is kiválóan alkalmasak teljes értékű munka elvégzésére.
Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának élénkítését egy idén májustól hatályos változtatás is tovább segítette, amely a rehabilitációs ellátottak foglalkoztatásánál eltörölte az eddigi heti 20 órás időkorlátot és lehetővé tette, hogy az érintettek a jelenleg hatályos havi bruttó 166 500 forintos kereseti korlátig, ami a minimálbér 150 százalékának felel meg akár teljes munkaidőben is dolgozhatnak.
Azonban arra is rámutattak, hogy a megváltozott munkaképességű munkába álló dolgozók és a megváltozott munkaképességűnek minősített emberek számának folyamatos csökkenése együttesen eredményezte a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátájának emelkedését.
A közlemény szerint míg 2010-ben még csaknem 70 ezer, 2014-ben már csak 36 ezer ember kapott megváltozott munkaképességű minősítést és a számuk azóta is folyamatosan csökken. Ennek hatására kevesebben részesülnek egészségkárosodás alapján járó ellátásban is: 2010-ben még több mint 555 ezren, tavaly év végére pedig már csak 404 ezren.
A megváltozott munkaképességűek jelenleg 25-30 százalék közötti foglalkoztatási rátája ugyanakkor még jelentősen elmarad az Európai Unió 50 százalék körüli értékétől. A legnagyobb arányt Svédországban (66 százalék), Luxemburgban és Finnországban (63-63 százalék) érte el e csoport foglalkoztatási aránya.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.