Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Új vezetőket választottak a Magyar Posta élére, miután a posta igazgatóságának tagjai lemondtak tisztségükről. Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról, utódja Illés Zoltán – közölte a posta pénteken.
A társaság pénteki közgyűlése döntött a személyi változásokról, péntektől Illés Zoltán tölti be az igazgatóság elnöki posztját és a vezérigazgatói tisztséget is.
Az igazgatóság tisztségükről lemondott tagjai (Békési Ákos, Bulyáki Iván, Kovács Zoltán, Lontai Dániel, Szarka Zsolt elnök, Szauer Tamás) helyére a társaság közgyűlése ugyanezen a napon igazgatósági tagoknak választotta Illés Zoltánt, Kálmán Lászlót, Károlyi Lászlót, Majláth Zsolt Lászlót, Osztrogonácz Gábort és Szivek Norbertet – olvasható a posta közleményében.
Pénteken lemondott tisztségéről a Magyar Posta felügyelőbizottságának több tagja is, Lantos Csaba elnök, Szabó Levente és Szarvas Ferenc. A közgyűlés megválasztotta a felügyelőbizottság új tagjait Boros Eszter, Csoltkó Endréné és Kovács Mónika személyében.
Illés Zoltán közgazdász, banki szakember, csaknem 20 éves tapasztalattal rendelkezik vállalatirányítási, pénzügyi és szolgáltatásmenedzsment, valamint üzletfejlesztési területen.
Pályafutását az ABN Amro Bankban kezdte 1995-ben, 2006-tól az OTP Bank lakossági igazgatóságának vezetője lett, 2007-2014 között az OTP oroszországi leánybankjának igazgatósági tagja, 2012-2013-ban vezérigazgatója volt.
Seszták beismerő vallomást tett, most fájhat a feje miattaA HVG eheti számában olvasható, hogy megkezdődött a hatalomátvétel a Magyar Postánál is, miután Orbán Viktor megtisztította a terepet Lázár Jánostól. A lap emlékeztet: a miniszterelnök május végén döntött úgy, hogy visszaveszi a hatalmat Spéder Zoltán köreitől, mert azok a Miniszterelnökséget vezető miniszter segédletével túl nagy befolyásra tettek szert az MFB, a takarékszövetkezetek és a Magyar Posta felett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.