Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A fejlesztési miniszter decemberben még állította, hogy egyáltalán nem ért a pénzintézetekhez, és a lehető legjobb döntés, hogy elkerült tőle a Magyar Fejlesztési Bank. Most mégis ismét az ő felügyelete alatt van az MFB, a Budapest Bank. Sőt, a kormányfő rátestálta a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztését és az agrár- és zöldbank koncepciójának kialakítását is.
Seszták Miklós fejlesztési minisztert tavaly december elején az Országgyűlés költségvetési bizottságának szokásos éves meghallgatásán faggatták az ellenzéki képviselők, hogy annak idején miért jutott arra a következtetésre, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank hatékonyabban tud működni egy másik miniszter felügyelete alatt. 2013-ban maga Seszták kérte, kerüljön el tőle az MFB, ami 2014-től meg is történt. A miniszter a szocialista Szakács László kérdésére 2015 decemberében így felelt:
Sok mindenhez értek, sok mindenben dolgoztam, de pénzintézetben nem. Nem is értek hozzá. Azt kértem, hogy az én tárcámat minden olyan pénzintézeti feladatot ellátó gazdasági társaságtól mentesítse, ami eddig ott volt. Ebbe beletartozott nem csak a Magyar Fejlesztési Bank, hanem például a Posta is, vagy, nem hozzám került, hál’ istennek, illetve megvásárlásra igen, de utána rögtön továbbadtam, az MKB és a Budapest Bank is. Ez egyszerű kérés volt, a miniszterelnök úr ezt akceptálta. Azt gondolom, jó döntés, hogy ezek nem nálam vannak.
Márpedig Orbán Viktor kormányfő július 30-ával úgy döntött, hogy a néhány hete kinevezett kormánybiztos mégsem a Miniszterelnökségen folytatja a tevékenységét, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Seszták Miklós ezzel párhuzamosan egy akkora vállalatcsoport felügyeletét kapta meg, amely évente több ezer milliárd forintot forgat meg.
A Magyar Fejlesztési Bank egymagában 700 milliárd forint uniós pénz elosztásáért felelős. Az MFB-hez tartozik az átmenetileg állami kézben lévő Budapest Bank, és az MFB-nek meghatározó szerepe van a takarékszövetkezeti integrációban is, mert a legnagyobb a vagyoni hozzájárulása a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében.
De ha ez még nem lenne elég, akkor a Magyar Posta is Seszták Miklóshoz került. Márpedig a hagyományos piacán szűkülő posta az elmúlt években ismét a pénzügyi tevékenységek bővítésébe kezdett, és így banki érdekeltsége és pénzintézeti tevékenysége is van.
Tény, hogy a kormánybiztos, akit közvetlenül a miniszterelnök irányít, pénzügyi területről érkezett, tehát a miniszter szaktudását elvileg pótolhatja, de Bártfai-Mager Andrea kinevezése átmeneti. Kérdés, hogy utána is Seszták Miklósnál maradnak-e ezek intézmények, vagy sem.
Mindenesetre a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendeletet a napokban úgy módosították, hogy a fejlesztési miniszter dolgozza ki az MFB-re vonatkozó jogszabályokat, és koordinálja az agrár- és zöldbank-koncepció kialakítását, működtetését, valamint a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztését.
Az egész átszervezés azért kezdődött el, mert 2012 óta egy olyan kör kezébe került az irányítás az MFB, a Takarékbank és a Magyar Posta felett, amely – a kormány jelenlegi álláspontja szerint – károkat okozott. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János barátja, Spéder Zoltán olyan jogosultságokat szerzett például a Takarékbankban és a Postában, amellyel a saját bankjának, az FHB-nak az érdekeit szolgálta – szólnak a gyanúsítások.
A napokban már meg is kezdődött Spéder embereinek a lecserélése. Lontai Dániel például önként távozott az MFB elnöki székéből, de hamarosan sorra kerülhetnek az MFB-leányvállalatok és a Magyar Posta is.
Most tehát egy saját bevallása szerint hozzá nem értő miniszter irányítja a rendbetételt. Bártfai-Mager Andrea pedig Matolcsy György jegybankelnök mellől került a kormánybiztosi székbe, márpedig az elmúlt hónapokban éppen Matolcsy bankár unokatestvére és családja jutott komoly lehetőségekhez a hazai gazdasági életben.
Ha pedig előbb-utóbb ismét máshoz kerülne Seszták Miklóstól a banki portfólió – hiszen az MFB esetében például Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert emlegették, mint lehetséges felügyeleti tárcát –, akkor a folyamatos vezetőváltás bénítja meg az érdemi működést.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.