szerző:
MTI

Már közel 12 ezer kérelmet adtak be a 10 millió forintos támogatásért.

A családi otthonteremtési kedvezmény igénylések 70 százaléka már meglévő gyermekekre, a fennmaradó harminc pedig a születendőkre vonatkozik – írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva a Népszabadság hétfőn.

A tárca tájékoztatása szerint a csokot igénylők negyede három vagy több gyermekre, közel hatvan százaléka kettő, 16 százaléka pedig egy gyermekre adja be a támogatás iránti kérelmét.

A lapnak a minisztériumban elmondták, idén az első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, és csaknem 12 ezer kérelmet nyújtottak be a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, összesen 32 milliárd forint értékben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Magyarországon is elindult a Brexitre felkészítő kampány

Magyarországon is elindult a Brexitre felkészítő kampány

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Pontot sem engedett ellenfelének a New England Patriots

Pontot sem engedett ellenfelének a New England Patriots

A tunéziai Berlusconi részvételével megkezdődött az elnökválasztás az arab országban

A tunéziai Berlusconi részvételével megkezdődött az elnökválasztás az arab országban