Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Gazdag muszlimok, szervezetek és kormányok kezén ennyi pénz van, és ebből 9500 milliárd nem az úgynevezett sarija alapokban. Ez arra ösztönzi a vagyonkezelőket Malajziában és Indonéziában, hogy új befektetési konstrukciókat hozzanak létre, melyek megfelelnek Mohamed próféta szigorú törvényének éppúgy, mint a globális pénzügyi rendszer kihívásainak.
Mire nem szabad pénzt adnia egy hithű muszlimnak? Például olyan cég részvényeit nem szabad megvenni, amelyiknek sok az adóssága. Azon kívül ki vannak zárva az olyan cégek is, melyek erkölcstelen módon szerzik a pénzüket. Például disznóhúst árulnak. Vagy lánykereskedők. Kábítószer vagy alkohol a bevételi forrásuk. Malajzia RHB bankja már régi motoros ezen a téren: vagyonkezelői 13,5 milliárd muszlim vagyont kezelnek. De szeretnének még többet.
Ugyanígy van ezzel Indonéziában a PT bank – írja a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség. Abból indulnak ki, hogy a muszlimok kétharmada Ázsiában él, folyamatosan és minden más közösségnél erőteljesebben gyarapszik.Vagyis övék a jövő. Ráadásul a Nyugat és az iszlám viszonya most meglehetősen problematikussá vált. Vagyis arathatnak az ázsiai vagyonkezelők, akik dinamikus növekedésre számítanak. Különösen mivel a hithű muzulmánok a pénzük jórészét még nem a sarijának megfelelően kamatoztatják. 9500 milliárd dollár van ezen a piacon, és a szám gyorsan növekszik, úgyhogy még hitetlen európai és amerikai vagyonkezelőket is felvesznek a malajziai, indonéziai és szingapúri bankok, nehogy lemaradjanak a globális versenyben.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.