Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A felcsúti polgármester és milliárdos polgári pert indított az Együtt ellen, amely azt állította, hogy az általa vásárolt földterületek valójában a kormányfő érdekeltségei.
Bár korábban nem zavarta, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester most bíróságon venne elégtételt azért, mert az Együtt egy júliusi közleményben strómannak nevezte – adta hírül a Nol.
A polgári perben a gázszerelőből vett milliárdos egyrészt azt kifogásolja, hogy neki valójában nincs is nyaralója horvátországi Ugaljanban – hiszen ahogy a hvg.hu-nak elárulta, az az egyik cégéé –, másrészt azt, hogy Orbán Viktor strómanjának nevezték, azt állítva, hogy az általa vásárolt földterületek valójában a kormányfő érdekeltségei. Korábban több politikus és újságíró is sugallta már, hogy Mészáros valójában nem a saját, hanem a miniszterelnök vagyonát gyarapítja szinte példátlan sikerrel, de Felcsút első embere most először fordul a bírósághoz.
Mészáros keresetét azt a Vörös József ügyvéd jegyzi, aki a nevében licitált földekre Fejér megyében. A polgármester azt szeretné, ha a bíróság kimondaná: a földeket saját használatra vette.
Azt, hogy valaki stróman, igen nehéz bizonyítani, de az állítást a bíróság tekintheti tényekre alapozott véleménynek is.
Az Együtt nem tesz eleget a polgármester kérésének, és nem igazítja helyre állításait. Korábban egyébként több, senki által meg nem támadott közleményükben fogalmaztak meg hasonlókat.
Orbán: Sosem volt és nem is lesz strómanom
Ezt Vona Gábor kérdésére válaszolta a miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésnapján. Az ellenzéki párt elnöke azt ajánlotta Orbánnak, hogy a bíróság döntse el, ki is pontosan az ország legsikeresebb gázszerelője.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.