Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tudja, hány elektromos autót adtak el Európában az idei első félévben? És azt, hogy a 91.300 az például tavaly ilyenkor több volt-e vagy mennyivel kevesebb? Az alábbi ábrák ennél többet is mutatnak!
Európában az idei év első hat hónapjában több, mint ötödével, egészen pontosan 21 százalékkal több elektromos hajtáslánccal rendelkező autót vittek el az autkereskedésekből, mint egy évvel korábban. A 91.300 természetesen új rekord. Az eladási adatokat évek óta szemléző és elemző EV Obsession többféle bontásban is diagrammokra helyezte és érthetővé tette a trendeket.
A tisztán elektromos és hibrid járművek piacán erős növekedés volt megfigyelhető az év elején. A második negyedévben ugyanakkor volt egy jelentős visszaesés is. Igaz, a júniusi eladások évek óta többé-kevésbé lapos részt húznak a görbén, de a második negyedévben a növekedés már csak 13 százalékos volt - elsősorban a Dániában, Hollandiában és Svájcban mért adatoknak köszönhetően.
A növekedés különösen Spanyolországban, Ausztriában, Finnországban, Portugáliában és Belgiumban volt erős. A legdrasztikusabb visszaesést viszont Hollandiában mérték, ahol a hibrid autó piacán történt újraszabályozásnak (ami a hibridekkel szemben az elektromos autóknak nyújt csak pl. adókedvezményt) "köszönhetően" 73 százalékos visszaesés következett be.
A "bezzeg" állam továbbra is Norvégia, mely az új autók teljes piacának közel negyedét, 24 százalékát már elektromos hajtású autókkal fedi le. A második helyen (pusztán 3 százalékkal) Svédország áll, aztán jön Izland, Hollandia, Svájc, Franciaország, Belgium, Ausztria és az Egyesült Királyság, mindegyik országban nagyjából 1 százalkos eredményt ér el az eladott új autók közt az e-kocsik aránya.
A legtöbbet a Renault Zoe modellből vették (14,2%), ezt a Mitsubishi Outlander PHEV (10,2%), a Nissan LEAF (9,3%), és a Tesla Model S (8,7%) követte.
Magyarország jelenleg semmilyen értelemben nincs rajta ezen az európai térképen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.