Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint 200 kg halat foglalt le a Nébih egy balatoni akciója során.
4 nap, 23 település, 72 halárusítójánál tartott vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ). Az ellenőrzéssorozaton az üzletek mintegy ötödénél, 14 egységben tapasztaltak problémát a szakemberek.
A Nébih szervezésében augusztus végén tartott halászati ellenőrzés célja a balatoni vendéglátó egységekben kapható hal és haltermék nyomon követhetőségének ellenőrzése volt. Az akcióban a Nébih szakemberei mellett a kormányhivatalok munkatársai vettek részt, így összesen 31-en végeztek ellenőrzést.
A szakemberek 14 esetben összesen 205 kg halat vagy halterméket foglaltak le, illetve semmisítettek meg. A legnagyobb forgalomból kivont tétel mintegy 20 kg harcsafilé volt, de ártalmatlanítottak pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget, hekket és halbelsőséget is. Az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani.
Több esetben higiéniai hiányosságokat is tapasztaltak az ellenőrök. Ezen vizsgálatokat az illetékes kormányhivatalok folytatják le. Egy strandi halsütöde esetében több mint 71 kg nem megfelelően tárolt, bűzlő halat és halterméket (afrikai harcsa, cápaharcsa filé, harcsa filé, ponty, keszeg, pisztráng és süllő) találtak a halőrök. A termékeket, a további hatósági vizsgálatok lefolytatásáig kivonták a forgalomból az ÁHSZ szakemberei.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.