Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
4 és fél milliárd forintba került a Seuso-kincsek egy részének visszaszerzése két éve, de a kormány azt is titkolja, hogy milyen ügyvédi irodával intézték a szerződéseket.
Bár 15 millió euró, vagyis körülbelül négy és fél milliárd forint közpénzt költött a kormány a Seuso-kincsek hét darabjának visszavásárlására, évtizedekre titkosítják az ügy részleteit – írja a Magyar Nemzet.
Mint ismert, a római leletegyüttes egy részét két éve szerezte vissza a kormány, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban már 2013-ban minősítette a visszavásárlás adatait. Méghozzá harminc évre, így leghamarabb 2043-ban kerülhetnek nyilvánosságra az adatok.
A Magyar Nemzet fél évvel ezelőtt közérdekűadat-igényléssel fordult a tárcához, arról érdeklődve, hogy ügyvédként kik és mekkora illetményért vettek részt a 4. században készült dísztárgyegyüttes visszavásárlásáról szóló tárgyalásokon. A Miniszterelnökség azonban megtagadta az információk kiadását és közölték, hogy a kormány jelenleg is tárgyalásokat folytat, hogy a 15 darabból álló, késő ókori műkincsegyüttes hiányzó darabjai is Magyarországra kerüljenek. A kormány meggyőződése szerint pedig jelentősen rontaná pozícióikat és esélyeiket, ha a korábbi vagy a folyamatban lévő tárgyalások bárminemű részletéről tájékoztatnák a nyilvánosságot.
Mivel a Seuso-kincsek visszavásárlását közpénzből fizették, a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszékhez fordult az ügyben, azt kérve, kötelezze a tárcát a kért adatok kiadására. A bíróságon derült ki, a kért iratok minősített adatnak számítanak, ezek kiadása pedig bűncselekmény, ezért a tárca a Magyar Nemzet keresetének elutasítását kérte. A lap titokfelügyeleti hatósági eljárást kezdeményezett az ügyben.
A Seuso-kincsek darabjait az 1970-es évek közepén találta meg Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása. Ma sem tudni, pontosan hol bukkant a felbecsülhetetlen értékű késő római kori ezüst tárgyegyüttesre. A talált tárgyakat négy-öt évig rejtegette, közben többet elcserélt vagy eladott. A helyiek többször látták őt magas rangú magyar és orosz katonatisztek társaságában. Sümegh Józsefet 1980 decemberében meggyilkolták, de a bűncselekményt az ügyben eljáró katonai ügyészek öngyilkosságnak állították be.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.