Debrecenben a 70-es második felétől sokáig csak egy villamosvonal volt. Pár éve építették meg a másodikat, amelynek nagy része teljesen új nyomvonalon halad, de van egy közös szakasza az 1-essel a Nagyállomástól a Debrecen Plázáig.
A Nagyállomásnál a 2-es villamos indítása előtt átépítették a pályát a megnövekedett forgalomhoz és a remízig tartó szakaszt is felújították.
Jövőre újabb munka indul a Petőfi téren, és jóval nagyobb: nekilátnak az új főpályaudvar építéséhez. A 21 milliárd forintos beruházáshoz együttműködési megállapodást köt az önkormányzat az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel – írja a Dehir.hu.
A korábban uniós pénzből, a 2-es villamos projekt részeként épített villamosnyomvonal egy részét valószínűleg el majd kell bontani – hangzott el a debreceni tulajdonosi bizottság csütörtöki ülésén.
A villamosnyomvonalra ötéves fenntartási kötelezettsége van az önkormányzatnak, ezért várhatóan minimális, de időarányos visszafizetési kötelezettség keletkezik – mondta Fodor Levente, a testület alelnöke.
Még nem dőlt el, pontosan mennyit kell majd fizetni. Az ide kapcsolódó határozati javaslat szerint az önkormányzat fizeti vissza majd a pénzt, ha egyáltalán keletkezik visszafizetési kötelezettség.
Nagy változás jön Debrecen közlekedésében