Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, a családalapítás előtt állók kétharmada tart az ezzel járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket.
A CIG Pannónia Életbiztosító készített felmérést, ebből az derült ki, hogy a megkérdezettek kétharmada él párkapcsolatban és 51 százalékuknak van gyermeke. A gyermektelenek 25 százaléka tudja biztosan, hogy szeretne családot alapítani. Utóbbiak 64 százaléka aktívan készül is erre az időszakra: ők félretesznek havi jövedelmükből-írja a Privátbankár.
A gyermektelen pároknak sokkal borúlátóbb elképzeléseik vannak arról, hogy mennyibe is kerül majd a család bővülése. 61 százalékuk számol komoly megterheléssel, míg a gyermekeseknek már csak 48 százaléka érzi valóban nagy anyagi megterhelésnek a gyermekvállalást. A felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy segítség nélkül nem tudná finanszírozni a plusz költségeket, ők hitelt vennének fel erre a célra.
A családosokra nagyobb felelősség nehezedik, hiszen másokról is gondoskodniuk kell. Az egyik kereső személy elvesztése vagy hosszabb-rövidebb időre keresőképtelenné válása komoly fenyegetést jelent a család anyagi biztonságára. A megkérdezettek 45 százaléka nem tudná pótolni a kiesést és komoly anyagi krízis nehezedne a családra. Mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy meg tudná oldani a helyzetet.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!