Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ami az itthoni települések jelentős részében teljesen természetesen, az a Csongrád megyei Maroslelén továbbra is csak álom. Mégsem lesz bankautomata a 2084 fős községben – írja a Délmagyarország.
Úgy tűnik, a lakók hiába várják egy éve, mégsem lesz bankjegykiadó automata Maroslelén – tudta meg a lap Dóka Tímea jegyzőtől.
A 2084 fős község lakói korábban a Facebookon jelezték, hogy jó lenne, ha náluk is lenne ATM, mert csak vásárolni tudnak helyben a bankkártyájukkal, helyenként csak bizonyos összeg felett, pénzt felvenni nem. A takarékban olykor órákig állnak sorban, ha pénzt szeretnének felvenni, hétvégén pedig utazniuk kell az első bankautomatáig.
Maroslelén egyetlen pénzintézetnek, a Pillér Takarékszövetkezetnek van fiókja. A falu vezetői tárgyaltak a társasággal, és a hírek szerint a bank akkor vállalta volna a berendezés telepítését, ha a költségeket részben az önkormányzat állja. A beruházás teljes összege nagyjából 2,5 millió forint lett volna.
Csakhogy később az is kiderült, hogy a pénzintézet becslése szerint az ATM-ből nagyon kevesen, ráadásul a legtöbben tranzakciós illeték nélkül vettek volna fel pénzt, azaz a fenntartás minden bizonnyal veszteséges lett volna. A bank szerette volna, ha a falu ezt átvállalja. Ebbe azonban a képviselők nem mentek bele, mivel nem tudták, mekkora összegről lenne szó.
További problémát jelentett, hogy erre az átvállalásra megfelelő jogcím sem létezik egyelőre.
Martonosi György polgármester törvénymódosítást javasol, hogy ne csak bankautomatából lehessen ingyenesen pénzt felvenni, hanem a fiókpénztárból is, ha a faluban nincs bankjegykiadó. Az ötletet jónak nevezte korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, de egyelőre nem tudni, megvalósul-e.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.