Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Fennállása óta először válhat cukorexportőrré az Oroszországi Föderáció, miután az idén a belső szükségleteit egymillió tonnával meghaladó cukrot állít elő – mondta Vagyim Moskovics, a Ruszagro mezőgazdasági holding főrészvényese.
Az import kiváltása a mezőgazdaság legtöbb ágazatában határidő előtt megtörtént, a vállalkozóknak most már elsősorban kiépített exportpolitikára van szükségük – közölte a Vagyim Moskovics.
Az orosz agrárium azt követően kezdett importkiváltó tevékenységbe, hogy az ukrajnai orosz beavatkozás miatt 2014-ben bevezetett nyugati szankciókra válaszul Moszkva élelmiszerembargót léptetett életbe.
A 600 ezer hektár termőterület fölött rendelkező Ruszagro holding sertéstenyésztéssel, cukortermeléssel foglalkozik, valamint növényi és állati eredetű zsiradékokat állít elő. A vállalat részvényeinek 70,7 százaléka Moskovics tulajdonában van.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.