Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nehezen látható át, miért került a Népszabadság kiadójának a tulaja egy ciprusi cég kezébe.
Egy ciprusi cég alá szervezték a Mediaworks tulajdonosát, a QDW Beteiligungen GmbH-t, két nappal az előtt, hogy a cég felfüggesztette volna a Népszabadság kiadását – írja az Index. A QDW azonban nem váltott tulajdonost: míg korábban a VCP Investment Holding alá tartozott, most a VCP Trading & Investment Cyprus alá került. A két cégnek pedig nem csak a neve hasonló, de az Index szerint áttéteken keresztül a tulajdonosa is ugyanaz.
A Népszabadság múlt szombaton bejelentett bezárásához, illetve a Pannon Lapok Társaságával való, szeptember 30-án bejegyzett fúzióhoz hasonlóan ez a lépés is előkészítheti a kiadóvállalat eladását. A vevőjelöltek között az Index az Opimus Press Zrt.-t említi, amely nemrég hatmilliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki vállalatfelvásárlás céljából. Az elmúlt hónapokban azonban szóba került még a Duna Aszfalt is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.