A jegybank hivatalból indított átfogó ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta a KDB Bank tevékenységét, áttekintve a 2013. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot. A feltárt jogsértések ügyfél-érdeksérelmet nem okoztak, és nem hordoznak olyan kockázatokat, amelyek veszélyeztetnék a bank megbízható működését – írta a jegybank.
A vizsgálat egyebek között a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére – ezen belül az ügyletminősítésre, a fedezetértékelési és – rögzítési gyakorlatra –, a tőkekövetelmény-számításra vonatkozóan állapított meg részben a korábbi felügyeleti határozatban már kifogásolt, de a bank által meg nem szüntetett hiányosságokat.
Hiányosságokat talált a jegybank emellett az informatikai és nyilvántartási rendszerek, valamint a számviteli eljárások terén is. Megállapították, hogy a KDB Bank tevékenysége során nem tartotta be maradéktalanul a belső ellenőrzésre, szabályozásra és szervezeti működésre, valamint a pénzmosás elleni védekezésre vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Mindezek miatt az MNB határidőre kötelezte a KDB Bankot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, és erről számoljon be a jegybanknak.