Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A japán Panasonic a várakozásokkal szemben mégsem vásárolja fel a szlovén Gorenjét – közölte a helyi sajtó. Az akvizíció lehetett volna az egyik legnagyobb külföldi befektetés a szlovén iparba.
A Gorenjében 10,74 százalékos részesedése van a Panasonic elektronikai konszernnek. A szlovén cég júliusban jelentette be, engedélyezi, hogy a Panasonic átvilágítsa a céget, amelynek feltételezett célja, hogy a japán vállalat növelje részesedését, sőt akár többségi tulajdonos legyen a szlovén cégben.
A Panasonic csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor a japán cég ebben a pillanatban nem kívánja növelni részesedését a Gorenjében.
A Panasonic bejelentése után a ljubljanai értéktőzsdén ideiglenesen felfüggesztették a Gorenje részvényeinek kereskedését.
Később a szlovén háztartásigép-gyártó cég közzétette, hogy vállalat az év első kilenc hónapjában 900,9 millió euró árbevételt könyvelt el, és 41 millió euró profitot termelt, az egy évvel korábbi 6,9 millió euró veszteség után.
A Gorenje részvényárfolyama július óta, a felvásárlási szándék bejelentése óta emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.