Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az önkormányzat 2013-ban megszavazta Hatvan vízügyi fejlesztési tervét, két évvel később a volt polgármester, Szabó Zsolt vette meg a tanyát, ahová elvitték a vízvezetéket.
Nemrég megírtuk, hogy százmilliókat kapott természetvédelmi fejlesztésre egy egyesület, amely az uniós támogatások felett diszponáló fejlesztési tárca államtitkárához, a volt hatvani polgármesterhez, Szabó Zsolthoz köthető. Szabó a szomszédban tanyát és szántót vett. A beruházás elkészült, ahhoz azonban civileket nem engednek közel.
A lapunkhoz eljutott dokumentumból is kiderül, hogy Szabó és a hatvani önkormányzat 2013-ban elfogadta a város következő évre szóló vízügyi fejlesztési tervét, kitérve többek között Hatvan-Kistelek ivóvízellátására. A településrészre kivezetett ivóvízvezeték végállomása a Kádár-tanya, a beruházás az Index információi szerint tízmillió forintba került.
Tulajdonosa 2015 őszén eladta az ingatlant, méghozzá a volt polgármesternek, Szabó Zsoltnak, aki akkor már fejlesztési államtitkár volt. A tanya mellett fekszik a Cukorgyári-tó, amelynek környékét a Szabóhoz köthető Öko-Plan Tájvédelmi és Környezetfejlesztési Egyesület fejlesztette az EU-s pénzből.
186 millióért tettek rendbe egy tavat, de nem mutatják meg senkinek
Százmilliókat kapott természetvédelmi fejlesztésre az EU-támogatások fölött diszponáló fejlesztési tárca államtitkárához, Szabó Zsolthoz köthető egyesület. A pénzből Szabó rokonának birtokán újítottak fel egy tavat – nem a köznek.
A lap kereste Szabót, hogy megtudja: tervezte-e a majorság megvásárlását, amikor a vízügyi fejlesztésről döntés született. Kérdéseikre egyelőre nem érkezett válasz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”