Az energiahordozó áremelkedését a dollár gyengülése és az a várakozás váltotta ki, hogy november végen az OPEC-nek és a szervezeten kívüli olajexportálóknak sikerül megállapodniuk a termelés visszafogásában.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára röviddel 15 óra előtt 48,19 dolláron állt, 1,33 dollár (2,80 százalék) emelkedéssel a pénteki záróértékhez képest.
Egy éve ilyenkor a Brentet valamivel 45 dollár alatt jegyezték, idén januárban pedig már 27 dollárt sem ért, mert a kínálat jóval meghaladta a keresletet.
A dollár 0,3 százalékkal gyengült a hat vezető devizából álló kosárhoz viszonyítva, külön az euróhoz képest pedig 0,5 százalékkal 1,0637 dollárra süllyedt röviddel 15 óra előtt.