Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A brit kormány több minisztere is arra figyelmeztet, hogy aligha lehet brit munkaerővel pótolni azokat az alacsonyan képzett dolgozókat, akik eddig kelet-európai migránsokként éltek Nagy-Britanniában. Ezért a Brexit, vagyis az unióból való brit kilépés után is engedni kellene, hogy vendégmunkásként folytassák tevékenységüket. A Sky News készített erről beszámolót.
Az egyik miniszter például úgy fogalmazott, hogy "nem beszélhetünk csak a magasan kvalifikált szakemberekről", akiket továbbra is örömmel látnak a szigetországban. Ez az alacsony képzettségűekre is vonatkozik - tette hozzá -, ellenkező esetben megsínyli a Brexitet a gazdaság.
Az olyan szezonális munkák, mint amilyen a gyümölcsszedés, amely ugyan csak két hónapig tart, de valakinek ezt a munkát is el kell végeznie. A problémát a Brexit miatt létrehozott kormánybizottság is napirendjére vette.
Sokan attól tartanak, hogy a választópolgárok megbosszulják ezt, mert féltik a bérüket és a közszolgáltatásokat. De a farmerek és a Konzervatív Párt agráriumból érkező képviselői azt mondják, hogy a szezonális munkákban nagyjából 80 ezer embert szoktak foglalkoztatni, és nagy részük uniós országból érkezik.
Felmerült az is, hogy az építőiparban is szükség van munkásokra, hiszen kormányzati cél, hogy 2020-ra egymillió lakást építsenek Nagy-Britanniában.
Jelenleg csaknem 250 ezer munkás dolgozik a briteknél a kontinentális Európából, közülük mintegy 30 ezren lengyelek. Idén júniusig azonban 650 ezren érkeztek letelepedési szándékkal, 10 százalékuk román, és a britek ezt a számot szeretnék lenyomni 100 ezerre.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.