Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Öt éve nem volt példa arra, ami a harmadik negyedévben megtörtént az amerikai gyorséttermi láncokkal. Csökkent a forgalmuk. Igaz, éves összevetésben csak egy százalék a visszaesés. Az igazi gondot az jelenti, hogy változnak a fogyasztói szokások. Inkább otthon esznek az amerikaiak. Mert olcsóbb.
A vendéglátóipar folyamatait elemző NPD Group intézet felmérése szerint az országban elfogyasztott élelmiszerek több mint 80 százalékát az otthonukban fogyasztják el az amerikaiak. Ennek több oka is van. A z áruházláncoknál, a nagy bevásárlóközpontokban olcsóbbak lettek az élelmiszerek, az áresés mértéke egy év alatt meghaladta a 2 százalékot ( a tojás ára az erősödő kínálat miatt például a korábbi felére esett vissza), miközben az éttermi árak jelentősen, több mint 20 százalékkal nőttek egy évtized alatt.
A MarketWatch gazdasági hírportál a kutatás eredményeit bemutatva azt is kiemeli, hogy a megkérdezettek háromnegyede mondta azt: az utóbbi időben visszafogta az étteremlátogatást. Másra kell a pénz, főleg a megnövekedett bérleti díjakra, a drágább gyógyszerekre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.