Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A lakáshitelek kamatfelára Magyarországon kétszer akkora, mint a régióban, amit csökkenteni kell - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.
Nagy Márton kifejtette: a lakáshitelek gyors felfutását az állami programok (csok) és az alacsony kamatok is támogatják. Figyelni kell azonban arra, hogy a hitelezés egészséges szerkezetben valósuljon meg. Az MNB alelnöke szerint kulcskérdés a kamatfelár mértéke, hiszen ma a magyar lakáspiacon a hitelfelár öt százalékpont körüli, ami kétszer akkora, mint a régióban, és ezt csökkenteni kell.
A kamatfelárak leszorításához növelni kell a bankök közti árversenyt, ehhez javítani kell a termékek összehasonlíthatóságát, ösztönözni kell a bankváltást, csökkenteni kell a hitelkiváltás magas költségét és a folyamat időigényét, valamint le kell bontani az adminisztratív korlátokat – sorolta Nagy.
Az alelnök beszélt arról is, hogy 2016 második felében a háztartási szektor nettó hitelfelvevővé vált, viszont összességében idén még csökkenhet a hitelállomány. "2017-ben már egy százalék feletti növekedést várunk, 2018-ban pedig a bővülés dinamikája az öt százalékot is elérheti."
A várható béremelésekről kifejtette: a béremelések és a járulékcsökkentések ellentétes hatásai aggregált szinten várhatóan kioltják egymást, így ez nem okoz költségoldali árnövekedést, lesznek olyan ágazatok, amelyekben jelentkezik inflációs hatás, de ez makroszinten nem eredményez túlzott áremelkedést.
Rámutatott: valójában a nagyobb jövedelem által hajtott fogyasztásélénkülés növelheti az inflációt. Összességében azonban az infláció idén és jövőre is a háromszázalékos cél alatt alakul, és azt várhatóan 2018 első felében éri el. Eközben a GDP bővülése 2017-ben 3,6 százalék körül lehet, de egy négy százalék körüli növekedés sincs kizárva. Mindez lehetőséget teremt a laza monetáris kondíciók tartós fenntartására – emelte ki Nagy Márton.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.