Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mindenkihez eljuttatta év végéig a Magyar Posta az Erzsébet-utalványokat. Aki nem vette át, még tíz napja van rá.
Minden nyugdíjas hozzájuthatott a kormánytól karácsonyi ajándékba kapott Erzsébet-utalványhoz – ha nem is karácsonyig, de az év végéig. A Magyar Posta legalábbis december 30-ig valamennyi utalványt megpróbálta kézbesíteni. Ahogy közleményük fogalmaz: karácsonyig az utalványok 92,5 százalékának „kézbesítési kísérletét végezte el” a Posta, december 30-ig pedig a fennmaradókét is. Emlékeztetnek: az át nem vett küldemények a címhez tartozó letéti postákra kerültek, az átvételre tíz munkanap áll rendelkezésre.
A gyorsabb ügyintézés érdekében azokon a postákon, ahol a forgalom indokolta és a belső kialakítás lehetővé tette, kimondottan az Erzsébet-utalványok átvételére szolgáló ablakok álltak az ügyfelek rendelkezésére.
Orbán Viktor miniszterelnök november 29-én jelentette be, hogy jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. A kézbesítést a Magyar Posta helyett a kormányhivatalok dolgozóira bízták volna, akik a tervek szerint biztonsági őrökkel keresték volna fel a nyugdíjasokat. Ezt azzal indokolták, hogy a posta túl drágán, címzettenként 480 forintért vállalta volna el a kézbesítést. Az érintett dolgozók tiltakozása miatt végül mégis a kézbesítők kapták a megbízást. Az év végi pluszfeladat miatt a kézbesítők sem lelkesedtek: nekik az ajándékok miatt egyébként is csúcsidőszaknak számító decemberben még 2,7 millió ember számára kellett kivinni az utalványokat és Orbán Viktor miniszterelnök kísérőlevelét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.