Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Látványban is felveszik a versenyt a vasbeton felhőkarcolókkal, de nem ez a legfőbb jó bennük.
Bergen – csúcstartó
A fa az új beton – vallják néhány éve a fenntartható építészet hívei. A kő, a tégla, a vas, majd a beton évszázadait a fa aranykora követi. A technológiai újításoknak és a szabályozás újragondolásának köszönhetően a legújabb építészeti mozgalom követői fából húzzák fel a felhőkarcolókat. A már megvalósult tervek közül a norvégiai Bergen 14 emeletes, 61 lakásos társasháza a legmagasabb a maga 49 méterével. Az Artec Project Team tervezőiroda Treet, azaz Fa névre keresztelt toronyházának fő építőanyaga a rétegekből összeragasztott, különösen masszív falemez. Betonalapja egy föld alatti sziklán áll, a szerkezetet az ötödik és a tizedik emeleten újabb betonréteggel erősítették meg. Az esőtől és a napsütéstől fém- és üveghomlokzat által védett ház kizárólag helyi faanyagból épült.
Skelleftea – multifunkciós
Az egyetlen megújuló építőanyagot, azaz a fát felhasználó házak esetében akár 60-70 százalékkal is csökkenhet az építéssel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás, amelynek nagy része, hagyományos esetben, a vasbeton épületek alapanyagának előállítása során keletkezett. A fa további előnye, hogy mivel a súlya csupán negyede a betonénak, a szállítás is kevesebb energiát emészt föl, kisebb alapozás is elegendő, ezért gyorsabban megy az építkezés, mindez pedig a költségeket is csökkenti. Többek között ezek teszik környezetbaráttá a svédországi Skelleftea városában 2019-re elkészülő, Kulturhuset (Kultúrközpont) elnevezésű, szállodát magában foglaló intézményt is. A 19 szintes, 76 méteres épületet a White Arkitekter iroda tervezte.
Amszterdam – személyre szabott
Szélenergia gyűjtésére alkalmas homlokzat és saját szennyvíztisztító rendszer jellemzi Amszterdam első, 2019-re felépülő fa felhőkarcolóját. A legmagasabb szintű fenntarthatósági minősítésre pályázó épület már az építés során is komoly környezetvédelmi feltételeknek tesz eleget. A 21 emeletes, 73 méter magas, 55 lakásos, háromszög alapú luxuskomplexumba beköltözők a legkülönfélébb elrendezésű lakásokból válogathatnak majd. Erre utal az elnevezés is, a HAUT ugyanis az haute couture, azaz a személyre szabottság fogalmának rövidítése. A Team V Architectuur tervezte, az Amstel folyóra néző ház szabálytalanul elhelyezett erkélyei és hatalmas ablakai izgalmas látványt nyújtanak majd.
London – csúcsvárományos
Háromszázötven évvel a nagy londoni tűzvész után meglepő lehet egy kizárólag fából épített felhőkarcoló ötlete. A világ legnagyobb faépítményének szánt, 300 méter magas toronyház kapcsán azonban szakértők elmondták, hogy míg tűzvész idején a könnyen belobbanó kisebb elemek okozták a gondot, a fa felhőkarcolók építésekor az acél- és a betonépületek tűzvédelmi előírásainál szigorúbb feltételeknek is megfelelő nagy és különlegesen kezelt, tűzálló felületekkel dolgoznak. A PLP Architecture által tervezett, 80 szintes, ezerlakásos ház megvalósulásának további előnyei még, hogy az építkezés jóval halkabban folyna, és kisebb forgalmat generálna, mert egyetlen teherautónyi faanyaghoz képest betonból és acélból öt teherautónyi alapanyagra lenne szükség.
Vancouver – könnyed
A földrengések hatását hivatott enyhíteni a 19 emeletes vancouveri toronyház hét, fából készült, kisebb súlyú felső szintje. Az újrahasznosított kartonhengerek innovatív használatáról ismert, Pritzker-díjas japán építész, Ban Sigeru által jegyzett, 68 méteres, alul lépcsőzetes, felül tortaszeletre emlékeztető, üveghomlokzatos lakóépületnek még csak az első látványtervei ismertek. Már jövőre elkészül viszont ugyanitt egy 53 méteres, 18 szintes, fából épített kollégium. Az újító építészek amellett, hogy a faanyagú belső terek megnyugtató hatásáról, kellemes belső klímájáról és kitűnő akusztikáról beszélnek, üdvözlik a XX. század formabravúrjainak helyére lépő fenntarthatósági szempontokat.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Meglehetősen szabad kezet kapna.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Május vége óta többször is el kellett halasztani az Ax-4 misszió indítását.