A spanyol gazdaság igen komoly visszaesést szenvedett a 2008–2009-es világválság során, melynek „eredményeként” közel 10 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék (GDP) 2009 és 2013 között. Mindezt úgy, hogy Mariano Rajoy 2011-ben a rekordméretű munkanélküliséggel és tomboló gazdasági válsággal küzdő Spanyolország kormányzását vette át. Népszerűtlen lépésekkel (adóemelések, a munkavállalói jogok és juttatások megnyirbálása, a szociális és oktatási kiadások megvágása) sikerült 2014-re növekedési pályára állítani a gazdaságot, ami természetesen a javuló nemzetközi környezet és az alacsony európai kamatszint nélkül nem történhetett volna meg.

2015 és 2016 végre két igen jó év lett aztán, mindkét esztendőben 3,2 százalékos éves növekedést könyvelhetett el az ország. Habár a negyedéves adatokat nézve a GDP-bővülés üteme némi csökkenést mutat, mégis bármely nyugat-európai ország megirigyelheti a spanyol adatokat.

Ezzel a spanyol gazdaság (inflációval korrigált értéken) gyakorlatilag 2016 végére elérte a válság előtti szintjét. Ha erről az oldalról nézzük, akkor Spanyolország most hagyott maga mögött egy „elvesztegetett” évtizedet, azonban sok társadalmi negatív hatást továbbra is magával cipel, melyekre a későbbiekben még kitérek. De előtte még megvizsgáljuk a növekedés mozgatórugóit.

A spanyol gazdaság jelentős szerkezeti változáson ment keresztül a válság óta eltelt évek során. Az ingatlanpiac kidurranása óta az építőipar és az azt kiszolgáló szektor gyakorlatilag teljesen leépült, s ennek következtében több mint 1,6 millió munkahely szűnt meg (végleg). Ugyanakkor a GDP szerkezetében szembetűnő változás, hogy az áru- és szolgáltatásexport a 2008-as 25 százalékhoz képest 2016-ra már a GDP 33 százalékát tette ki. Ez még mindig elmarad ugyan a németországi 45 százaléktól, de az európai mezőnyben mindenképp impozáns – bőven az EU-átlag (27,5 százalék) feletti – arány.

AFP / Cultura Creative

Ahogy ezen az ábrán is látszik, az elmúlt tíz évben történelme legnagyobb munkanélküliségével kellett megküzdenie az országnak. (Az El Pais grafikonján a világoskék tartomány a foglalkoztatottak, a sötétkék a regisztrált munkanélküliek számát mutatja (ezer főben), míg a piros vonal a munkanélküliségnek az aktív lakosság körében mért arányát szemlélteti.) 2013-ban majdnem 27 százalékot ért el az állásnélküliek aránya – akkoriban az Európai Unió minden negyedik munkanélkülije spanyol volt. Ezt súlyosbította, hogy ez az érték a fiatalok körében 40 százalék fölé emelkedett. A munkanélküliség megoszlása autonóm tartományonként eltért: Madridban, Katalóniában és Baszkföldön alacsonyabb volt, míg délen, Andalúziában és Extremadúrában egyes években az 50 százalékot súrolta.

A válság miatt a fiatalok jelentős része – elsősorban a 2008 után végzett, friss diplomások – szinte semmilyen munkát nem talált Spanyolországban, és ideiglenes vagy állandó szerződéssel külföldön, főleg az Európai Unión belül (elsősorban Nagy-Britanniában és Németországban) vagy Latin-Amerikában keresett magának megélhetést.

Közelebbről megnézve a 2016-os év fejleményeit, nagyjából négy olyan elemet lehet kiemelni, amely elősegítette a gazdaság növekedését:

1. Alacsony olajárak. Spanyolország jelentős olajimportőr, ezért az árak csökkenésével több pénz maradt a vállalatok és a lakosság zsebében, s azt befektetésre, illetve fogyasztásra tudták fordítani.

2. A turizmus rekordévet zárt. 75,3 millió turista (ez 10 százalékos növekedés 2015-höz képest) összesen több mint 77 milliárd eurót költött el az országban. Ez részben a biztonsági környezetnek a Mediterráneum egyes országaiban tapasztalható romlásával magyarázható, másrészt a spanyol szolgáltatások szállások jó ár-érték arányának is köszönhető. Különösen szembetűnő a brit és az ír turisták számának 12,3, illetve 22,7 százalék növekedése.

3. Az Európai Központi Bank 2016-ban a spanyol állam által kibocsátott állampapírok majdnem felét megvásárolta (93 milliárd euró értékben), lenyomva ezzel az állami finanszírozás és a vállalati hitelek kamatait is.

4. Végül ki kell emelni, hogy a spanyol kormány nem tartotta be az Európai Bizottság által a költségvetési hiányra vonatkozóan előírt 20 milliárd eurós megszorítást, ezáltal új állami beruházásokat, beszerzéseket tudott elindítani, és tere nyílt (5 milliárd euró értékben) adócsökkentésre is.

Konklúzióként meg lehet állapítani, hogy a gyakorlatban újra és újra elbukó, dogmatikus megszorításoknak, az öncélú „költségvetésihiány-százalékok” követésének és a központi bankok elefántcsonttoronyba zárkózásának együttes receptje nem eredményezi – legalábbis a legtöbb esetben – egy gazdaság talpra állítását. Tény azonban az is, hogy a munkaerőpiac rugalmassá tétele, valamint versenyképes ipari és szolgáltató szektor nélkül egy „lazább” monetáris és fiskális politika sem biztosítja a gazdasági válságból vagy stagnálásból történő kilábalást. A megfelelő kombinációjuk viszont, úgy tűnik, Spanyolországban jó receptnek bizonyulhat a struktúraváltáshoz, illetve a tartós és fenntartható gazdasági növekedés beindításához. Kérdés az, hogy az Európai Bizottság és az EU többi gazdaságpolitikai döntéshozói milyen konklúziót vonnak le a működőképesnek tűnő spanyol és a lesújtó görög példából, és esetleg hajlandóak e változtatni a mostani igen szigorú EU-s szabályokon és azt megszegőket változó konzekvenciával szankcionáló politikájukon.