Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Harmadával megemelte a kormány a vadászházáról elhíresült Mondok József izsáki polgármester fizetését is a településvezetők béremelésének keretében – jelentette a Blikk.
Eddig 449 ezer forintot keresett, mostantól bruttó 598 ezret kap a vadászpanziója miatt reflektorfénybe került Mondok József izsáki polgármester, aki annak a törvénymódosításnak köszönheti az emelést, amely minden polgármester fizetésének megnöveléséről rendelkezik – írta a Blikk.
A megyei jogú városok és a kerületi polgármesterek ezentúl háromezer forint híján egymilliót kapnak, de az 500 fő alatti falvak vezetői bruttó 300 ezer forintból gazdálkodhatnak, többségüknek pedig költségtérítés sem jár.
A kistelepülések polgármestereinek a fizetése nem nőtt, ha a 2014-es illetményeikhez hasonlítjuk a mostani bérüket, ők gyakorlatilag most kapták vissza a régi fizetésüket, de a nagyvárosi polgármesterek valóban jól jártak – mondta a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Szövetsége (TÖOSZ) elnöke.
Szerinte problémát okozhat a falvakban, hogy a fizetésemelést nem finanszírozza az állam.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.