Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A szocializmus idején a zenészek nyugdíjjárulékát fizető Országos Rendező Iroda nyilvántartásai egyszerűen eltűntek, ezért a legtöbb zenésznek nevetségesen alacsony nyugdíjat állapítottak meg.
Havonta 48 500 forint nyugdíjat kap a Kossuth-díjas Demjén Ferenc – mondta el a zenész a Blikknek. Az énekes-dalszerző nyugdíja pontosan 20 ezer forinttal több az öregségi minimumnál.
Demjén a lapnak elmondta, ő ma is dolgozik, és egyébként van anyagi háttere, de sokat gondol azokra, akik hasonlóan jártak, és most szociális juttatásokra szorulnak, hogy ebből a pénzből valahogy, nagyon szegényesen megéljenek. "Nagyon bánt, hogy azok, akik egykor az életüket tették fel arra, hogy másoknak a muzsikálással örömet szerezzenek, ma nyomorognak" – mondta a zenész, aki egyébként több mint 40 éven át fizette a járulékokat.
Mint elmondta, az államszocializmus korszakában központilag szabályozták a fellépti díjakat, az Országos Rendező Iroda pedig minden fellépése után levonta a nyugdíjjárulékot. Csak ezen a szervezeten keresztül lehetett engedélyhez jutni, és a gázsit is ők fizették, elvileg ebből levonták a nyugdíjjárulékot, gyakorlatilag azonban ezek a nyilvántartások a rendszerváltás idején tisztázatlan körülmények között eltűntek – emlékeztet a lap.
Demjén szerint nem véletlenül tűntek el a kimutatások, szerinte az egykori illetékesek nem fizették be a levont járulékokat, "magyarul lenyúlták a zenésznyugdíjakat". "Nem értem, miért nem lehet bevezetni egy biztos támasztékot azoknak, akik így jártak. Nekem még vannak koncertjeim, és hálás is vagyok ezért. De mi van azokkal, akik röhejes összegekért vendéglátóznak? Egy vendéglátós zenekar manapság olyan alacsony gázsit kap egy szombat estéért – legyen az esküvő vagy más alkalom –, hogy nekem nem lenne pofám annyit fizetni" – háborgott Demjén.
A Blikk hozzáteszi, nem Demjén az egyetlen, akinek ilyen alacsony havi nyugdíjat állapítottak meg: Somló Tamás szintén 45 ezer forintot kapott havonta, de Kóbor János vagy Nagy Feró havi nyugdíja a 40 ezret sem éri el.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.