Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hatvanmilliárd forintból építenek zenélő szakaszt az útba Kaposvárnál. A Republic zenekar örömmel adta a slágerét a projekthez.
Zenélni fog a 67-es út, és ezt a megállapítást nem átvitt értelemben kell érteni. Zenélő szakaszt épít be ugyanis a 2-szer 2 sávosra bővülő főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A beruházás 60 milliárd forintból, európai uniós és magyar források felhasználásával valósul meg. Az építkezés kivitelezője a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és Soltút Kft. konzorciuma. Az utat 33 kilométeren újítják fel, vagyis kilométerenként közel kétmilliárd forintba kerül a projekt.
A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. A kivitelezés során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármely más útszakaszon, azonban a felületet egy gyémántvágóval bemetszik keresztirányban. A hang magassága a barázdák mélységétől és egymáshoz viszonyított távolságától függ. Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő "bitumen kottára", a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.
A felújítás során emellett 12 csomópont, Mernyeszentmiklós és Somogybabod között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út, a lassújármű- és kerékpáros forgalom számára burkolt szervizút épül.
A speciális aszfaltrész a tervek szerint 2019-re készül el. A fejlesztést követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Kaposvártól az M7-es autópályáig.
Elértük a Republic zenekar tagjait, akik épp Liverpoolban tartózkodnak, több koncertjük lesz a szigetországban. Mint mondták, mintegy két éve keresték meg őket azzal az ötlettel, hogy a 67-es út című slágerüket felhasználnák a különleges projekthez, ők pedig örömmel beleegyeztek. Hosszabban azonban nem akarták kommentálni a dolgot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.