Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Délután ül össze a Nemzeti Választási Bizottság, hogy az LMP öt népszavazási kérdéséről döntsön. Sok sikerben nem reménykedhet a zöld párt, de új kérdésekkel készülnek, ha elutasítják őket.
Már ma délután elutasíthatja a Nemzeti Választási Bizottság az LMP öt népszavazási kérdését Paks II-ről. A Népszava úgy értesült: semmiképp nem engedik át a Pakssal kapcsolatos kérdéseket.
Az indoklás igen változatos lehet. A lap szerint akad majd olyan kérdés, amelyet az egyértelműség hiányára hivatkozva utasíthatnak el, másrészt azért, mert nemzetközi egyezményt érint, vagy épp azért, mert „a választópolgárnak a feltett kérdés alapján nincs lehetősége átlátni döntésének valamennyi érdemi következményét, mivel a kérdésre adott igen válasz esetén nem látható előre, hogy a tilalommal érintett energiaforrás pótlása milyen módon valósul meg”.
Amikor korábban arról kérdeztünk jogászokat, szerintük átmehetnek-e a népszavazási kérdések, nem volt egységes az álláspontjuk, de a legtöbbek szkeptikusak maradtak. Elemeztük azt is, hogy mennyire világosan megválaszolható az öt kérdés: megítélésünk szerint kettő zavaros, egy képtelenség, egy megválaszolható, egy pedig értelmes.
Az LMP öt kérdése |
Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek? Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő paksi atomerőművi blokkok leállását követően Magyarországon atomerőműben ne termeljenek áramot? Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől előírja az atomerőművi áramtermelő kapacitások teljes egészének megújuló energiaforrásokkal történő kiváltását? Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a Kormányt a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény megszüntetésének kezdeményezésére? Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől megtiltja az atomerőműben történő áramtermelést? |
Erős a kreativitás, kitartó munkára vagyunk felkészülve.
Ezt Szél Bernadett válaszolta korábban kérdésünkre, mi történhet, ha elutasítják a mostani népszavazási kezdeményezést. Az LMP-s képviselő azt ígérte: a későbbiekben is megvizsgálják a párt jogászai, milyen kérdések lehetnek helytállóak, ami pedig jó, azt beadják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.