Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy tűnik, még mindig kísérti a kereskedelmi láncot fennállása legszörnyűbb éve, 2014.
Súlyos bírságot szabhat ki a Tesco anyacégére a brit adóhivatal – erről a Sky News számolt be. A kiskereskedelmi lánc és a hatóság akár heteken belül megegyezhet a büntetésről, amely a tévécsatorna forrásai szerint meghaladhatja a százmillió fontot, vagyis a 36 milliárd forintot.
A Tesco egy három évvel ezelőtti ügy miatt kaphat büntetést. 2014 szeptemberében a cég arról számolt be, hogy az első félévre korábban közzétett nyeresége valójában 250 millió fonttal kevesebb, mint az, amit a gyorsjelentésében feltüntetett. A tévedést azzal indokolta a cég, hogy túl korán könyvelték el a partnereiktől várt összegeket.
Az ügynek súlyos következményei lettek: csaknem 40 százalékkal esett a cég részvényeinek árfolyama, és abban az év végén fennállása óta nem látott veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a társaság. A félrekönyvelés miatt nyolc vezetőjétől vált meg a lánc – a veszteség miatt pedig átszervezésre és ingatlanjai eladására kényszerült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.