Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Bár a NAV már két éve nyomoz a vagyonvédelem mellett a takarításban is jeleskedő cég ellen, az igen jól szerepelt a tavalyi közbeszerzéseken: az Oktatási Hivatal mellett a MÁV, a Budapesti Temetkezési Intézet és a Szépművészeti Múzeum megbízását is elnyerte.
Olyan céget választott az Oktatási Hivatal (OH) tavaly az érettségi feladatlapok őrzésére, amely ellen már két éve óta nyomoznak költségvetési csalás miatt a hatóságok – írta csütörtökön a Magyar Nemzet.
Az OH 8,5 millióért bízta meg a T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi Zrt.-t a feladatsorok őrzésével – derült ki a hivatal tavalyi szerződésének listájából.
A cég ellen a NAV nyomoz a Fővárosi Főügyészség felügyelete mellett, az eljárás határidejét legutóbb június 8-ig meghosszabbították.
A T.O.M., amely a vagyonvédelem mellett takarítással is foglalkozik, az elmúlt években remekül szerepelt a közbeszerzéseken. Tavaly elnyerték
A cég árbevétele 2011 óta minden évben kétmilliárd forint felett volt, kivéve 2014-ben, amikor a 3 milliárdot is megugrották. 2013-ban közel 40 millió, 2014-ben több mint 60 millió forint volt a cég adózott eredménye.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Egyszerre többet is.