Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Varga Mihály tette le az új gyár alapkövét.
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke letette egy új tésztagyár alapkövét, a fejlesztéssel a gyár évente 70 ezer tonna tésztát állíthat elő, ezzel megduplázhatja kapacitását.
Varga Mihály az alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón elmondta: a 7,1 milliárd forintos beruházáshoz a vállalat 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a nagyvállalati beruházási támogatási programban. A miniszter hozzátette: a kormány ezt a támogatási programot azoknak indította, akik az uniós forrásokra nem pályázhattak, viszont magas színvonalú terméket állítanak elő és versenyképességük megőrzéséhez fejleszteniük kell. A programban 2015-ben 14, 2016-ban pedig 35 vállalatot támogattak, és ez a szám idén bővülhet – mondta.
Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke elmondta, a tésztagyártás Gyermelyen 2016-ban évi 34 ezer tonnás termeléssel elérte a maximális kapacitását. A társaság az új tésztagyárral, a megduplázott kapacitással évente 65-70 ezer tonna terméket állíthat elő, amelynek nagy részét külföldön szeretnék értékesíteni. A létrejövő tésztagyártó komplexum kapacitása meghaladja a teljes magyarországi tésztafogyasztás méretét, és egy európai szinten is jelentős, a leghatékonyabbak közé tartozó tésztagyár jön létre 2018 elejére.
A meglévő gyár mellé épülő új üzem egy 11 600 raklap befogadására alkalmas automata magasraktárral is bővül, amely két hónap múlva már árut is fogad. A beruházással a meglévő raktárkapacitás megduplázódik, ugyanis az új raktárban a 8200 rakathelyből több mint 3000 duplaraklap tárolására is alkalmas lesz. A beruházás a legmodernebb, automatizált technológiával történik, vállalatcsoportnál eddig dolgozó 500-as létszámot 20 új munkahellyel bővíti.
A tésztagyári fejlesztésen túl 2017-ben befejeződik egy további 2 milliárd forintos önerős beruházás is, egy új takarmánygyár kezdi meg működését. Az új takarmánygyár szolgálja ki a vállalatcsoportnál tartott 540 ezer tojótyúk táplálékigényét, és egyúttal megteremti a lehetőséget a tojástermelés későbbi növeléséhez. A Gyermelyi vállalatcsoport három korszerű tojófarmon évente 140 millió tojást termel, amelynek egyik felét héjas tojásként értékesíti, a másik felét pedig friss tojásként a tésztagyárban használja fel.
A Gyermelyi Zrt. két malommal rendelkezik. Évente 140 ezer tonna gabonát őröl meg, ezzel a magyar lisztpiac egyik meghatározó szereplője. A 8880 hektáron gazdálkodó növénytermesztő ágazat a vetőmag előállításától kezdve felöleli a teljes termesztési folyamatot. A cégcsoport az elmúlt öt évben több mint 14 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből 9 milliárd forint a 2017-es év beruházási összege. A társaság 2016-os konszolidált árbevétele meghaladta a 21 milliárd forintot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.