Szétkapják a Lánchidat, a Duna medréhez is hozzányúlhatnak

A tervek szerint a nyáron elkezdődhetnek a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítási munkálatai, amelyek 2019 végéig tarthatnak majd – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.

  • MTI MTI
Szétkapják a Lánchidat, a Duna medréhez is hozzányúlhatnak

A testület az ülésen dönthet arról, hogy a rekonstrukciót 22 milliárd 330 millió összköltséggel a BKK Zrt. útján valósítja meg. Ez az összeg fővárosi saját forrásként rendelkezésre áll.

A Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett javaslatban olvasható, hogy a felújítást a híd nem megfelelő biztonságú teherbírása indokolja.

A felújítás tartalmazza a meglevő közúti pályalemez teljes elbontását és újjáépítését, a két oldali hídi gyalogos járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét, a gyalogos korlátok műemléki felújítását és a kőfelületek javítását és felülettisztítását.

A munkák kiterjednek majd a köz- és díszvilágítás korszerűsítésére, a Duna-meder szükség szerinti rendezésére, a hídfőkben lévő gyalogos aluljárók szélesített átépítésére, a hídfő lépcsőinek átépítésére, továbbá a hídfők helyiségeinek felújítására és lehetőség szerinti hasznosítására is.

Mint írták, a hídfelújítással egy időben célszerű elvégezni a Váralagút felújítását is a teljes gépészeti rendszerének felújításával egyetemben. Továbbá meg kell újítani az alagút szigetelését és belső borítását.

Ezek során egyebek mellett újraosztják a közúti és gyalogos felületet a megváltozott közlekedési igények szerint, lecserélik a légtechnikai rendszereket, korszerűsítik a közvilágítást, valamint díszvilágítást építenek ki.

A javaslat szerint átépítik a Clark Ádám teret is, ahol a körforgalom mérete csökken, a gyalogosterek pedig bővülnek, új díszburkolatot kapnak.

A Lánchíd hídfője felőli oldalra új gyalogos átkelőhely létesül, ezzel a teljes Clark Ádám tér mind a négy térnegyede átjárhatóvá válik. Új gyalogos átkelőhely létesül a Hunyadi János utcai torkolathoz a gyalogos forgalom biztonságának növelésére.

A pesti hídfő mögött található közúti és villamos aluljáró megtartása "nem gazdaságos" a szerkezet rossz állapota miatt – emelték ki.

A mintegy 75 éves bauxitbeton aluljárórendszer jelenlegi szerkezetének megtartása nem lehetséges a szerkezet statikai elöregedése miatt, ezért a hosszú távú, gazdaságosabb és árvízvédelmi szempontból a jelenleginél nagyobb biztonságot nyújtó szerkezet kialakítása elbontásával és teljesen új aluljárórendszer építésével valósítható meg.

A pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését a Lánchíd forgalmának teljes kizárása mellett lehet csak elvégezni, ez mintegy másfél évet vesz igénybe – olvasható.

Továbbá a Váralagút és a Lánchíd felújítása idején a Lánchíd-alagút útvonalat teljesen lezárják, ezért az aluljáró felújítását organizációs szempontból célszerű összehangolni a Lánchíd felújításával.

A megvalósítási megállapodás tervezete szerint a munkálatok tervezett kezdési időpontja idén június elseje, a tervezett befejezési időpontja pedig 2019. december 31.

A testület a jövő szerdai ülésen tárgyalhat arról is, hogy folytatódhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításának előkészítése.

A javaslatban szereplő feladat a meghosszabbítás engedélyezési terveinek elkészítését foglalja magában a szükséges engedélyek megszerzésével együtt, beleértve a 3-as metróvonal tervezett káposztásmegyeri végállomását magába foglaló intermodális csomópont tervezési és engedélyezési feladatait is.

Az előkészítés, engedélyes terv elkészítésnek határideje 2019 vége.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.