Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem lesz nehéz dolga a kormánynak, ha szeretné kinyitni a pénzeszsákot a választásra készülve.
A tervezettnél korábban elkezdheti a kormány a kampány előtti költekezést – vélik az OTP elemzői. Szerintük a költségvetés áll most olyan jól, hogy kihasználhatja a kormány a nagyobb mozgásteret.
Ennek a jelei már tavaly is látszottak. 2016 harmadik negyedévének végén 243 milliárd forintos többlet volt a költségvetésben (ez 711 milliárd forinttal volt kedvezőbb, mint egy évvel korábban), így az év végén bele mertek vágni egy gigantikus költekezésbe. Csak decemberben 907 milliárd forintot osztogatott el a kormány, ez nagyjából a másfélszerese volt az addigi legnagyobb karácsonyi pénzszórásnak.
Az OTP elemzői szerint ha fennmaradnak a mostani költségvetési folyamatok, akkor idén és 2018-ban is az egyensúlyhoz közeli egyenlege lenne a büdzsének – írta meg a Portfolio. Vagyis a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy bőven lenne miből költekezni.
A szakértők több pontot is felsoroltak, ami miatt úgy látják, hogy jó lehet a helyzet. A munkaerőpiac bővül, emiatt több járulék folyik be. Nő a fogyasztás is, ez szintén több bevételt hoz az államnak. A kiadási oldalon eközben marad a szigor, az államadósság, és emiatt a kamatkiadások pedig csökkennek. Persze nem minden szép: a társasági adóbevételekben lehet a GDP 1 százalékát elérő bevételcsökkenés, ha jövőre csökkentik az adókulcsot, és kénytelenek vagyunk abban is reménykedni, hogy újra felpörögnek az EU-s projektek, mert akkor a fejlesztéshez kevésbé lesz szüksége a hazai pénzekre.
Mivel jövő tavasszal választás lesz, az elemzők szerint valószínű, hogy a kormány adócsökkentéssel vagy osztogatással készül a kampányra. Ebben a helyzetben nem kizárt az sem, hogy egyszámjegyű szja-kulcsot vezetnek be – tették hozzá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.