Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A külgazdasági és külügyminiszter egy lengyel lapnak éppen a történelemből vezette le, miért "nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra".
A magyar–orosz viszonyról is kérdezte a külgazdasági és külügyminisztert a lengyel Salon24 hírportál. Az Orbán Viktorról életrajzi könyvet író Igor Janke vezette beszélgetést a Válasz.hu szemlézte.
Szijjártó Péter szavai szerint, ha a lengyelek tartanak az oroszoktól, vessenek magukra. Magyarország nem fél – mondta a miniszter, aki szerint pragmatikus viszonyt kell fenntartani Oroszországgal. Ennek oka, hogy az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, és akár tetszik, akár nem, Közép-Európában fontos szerepet játszik, elég arra gondolni, hogy a magyar gázimport 85 százalékát Oroszország adja. Emiatt kell a párbeszéd, ami a NATO által adott irányvonalhoz is passzol: párbeszéd és elrettentés.
De ilyesmit már hallottunk, nem ez volt az interjú figyelemreméltó része, hanem a következő. Janke közbevetésére, miszerint Lengyelország számára fenyegetést jelentenek az oroszok, Szijjártó a következőképpen felelt:
Ön lengyel, ön itt él. (…) Én nem vagyok lengyel, nem itt élek, nincs lengyel gondolkodásmódom. Magyar vagyok, és megvan a magunk történelme. Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra. Pont.
Szijjártó ezután még arról is beszélt, hogy Magyarország tevőlegesen segíti Ukrajnát, míg más országok csak beszélnek erről. A miniszter szerint Nyugat-Európában nem kérdezik, csak támadják "Magyarországot", aminek az az oka, hogy az ország kicsi.
Putyint megítélni nem az ő dolga – folytatta Szijjártó –, hanem az orosz választóké. Ha ők megválasztják, "vele kell együtt dolgoznunk". Szijjártó egyébként hasonlóan érvelt akkor is, amikor a magyar húsexport érdekében az uniós külügyminiszterek közül elsőként kezet fogott Rodrigo Dutertével, a Fülöp-szigetek emberöléseire büszke diktátorával.
Az Oroszország elleni szankciókat viszont nem támadja a magyar kormány – ahogy ezt már többször elmondták –, ugyanis ebben a kérdésben nem akarják megtörni az európai egységet. Racionális vitát ugyanakkor szívesen folytatnának a büntetőintézkedésekről.
Hogy miért orosz cégek javítják a magyar fegyvereket, arra Szijjártó azt mondta, azok nagy része még a szovjet időkből való, "ezért természetes, hogy ezek javítását és felújítását orosz cégek végzik".
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.