Megszólalt a biztosító a veronai áldozatok ügyében

Kifizette a veronai baleset károsultjai és hozzátartozói számára a kártérítéseket azokban az esetekben, ahol meghatározható volt a kárösszegek nagysága, és beérkeztek a kiutaláshoz szükséges dokumentumok is – közölte a Groupama Biztosító Zrt.

  • MTI MTI
Megszólalt a biztosító a veronai áldozatok ügyében

A társaság azután adott ki közleményt, hogy a 24.hu a buszbaleset áldozatainak hozzátartozóra hivatkozva arról írt: a Groupama méltatlan összeget ajánlott fel számukra, amelyet nem fogadtak el.

A Groupama most azt írta, a már benyújtott poggyászkárok, illetve a felmerült költségek, dologi károk megtérítését folyamatosan rendezte a biztosító. A jogszabályoknak megfelelően az elhunytak valamennyi közeli hozzátartozója – szülők, testvérek és nagyszülők – részére úgynevezett sérelemdíjat is fizetett a biztosítótársaság. A súlyosan sérülteknél egészségi állapotuk alakulásától függően határozzák majd meg a sérelemdíj végleges nagyságát, de az előlegeket már számukra is kifizették.

A sérelemdíjak, tekintettel a baleset különösen tragikus körülményeire, a magyar gyakorlatban meghatározott kártérítési összegek felső határán mozognak – áll a közleményben. A kifizetett kárösszegek nagyságát ugyanakkor a biztosító nem közölte az MTI kérdésére.

Tájékoztattak arról is, hogy a társaság már megtérítette, illetve folyamatosan téríti a tartós gyógykezelésre szoruló sérültek egészségi állapotával összefüggő többletkiadásokat. Mindezeken felül a biztosító sérelemdíjat fizetett, illetve fizet majd ki azok számára is, akik könnyebb sérülést szenvedtek és akiknek egyáltalán nem volt fizikai sérülése.

A közleményben megjegyezték, hogy a biztosítótársaság a károsultakkal, az áldozatok hozzátartozóival továbbra is aktív párbeszédre törekszik, így az átutalt sérelemdíjaknál is biztosítja a lehetőséget a további egyeztetésre.

A közlemény szerint a baleset körülményeinek vizsgálata, és ezzel összefüggésben a jogi felelősség megállapítása még jelenleg is folyamatban van.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.