Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Csaknem negyedére esett a bevétel, de nem baj, a nyereség azért így is megmaradt a tavalyi szinten.
Mit szólna, ha a cégében egyetlen év alatt a negyedére zuhanna a bevétel? Mondjuk olyan rosszul alakulna az év, mint a Duna Aszfaltnak 2016-ban, amikor a 2015-ös 124 milliárd forint után csak 32 milliárdot sikerült elérnie. Valószínűleg fogná a fejét, hihetetlen költségcsökkentésekre kényszerülne, hogy ne menjen azonnal tönkre, és csak a legvadabb álmaiban gondolhatna profitra.
A Duna Aszfaltnak azonban a cégbírósági adatok szerint páratlanul ügyes technikája van erre a vészhelyzetre, hiszen nála a nyereség 2015-ben is 11,1 milliárd, és 2016-ban is 11,1 milliárd forint volt. Ami durván azt jelenti, hogy míg egy évvel korábban csak minden 11 forint bevétel után keletkezett egy forint profit, most 3 forint bevétel is elég volt ugyanerre.
A Duna Aszfalt egyébként Szíjj László tulajdonában van, aki többször is Mészáros Lőrinc üzlettársaként szokott megjelenni az üzleti életben. A Duna Aszfalt szekere pedig éppen azután futott fel a legjobban, hogy a Simicska Lajoshoz tartozó Közgép már nem nyert annyi közbeszerzést, mint fénykorában – vagyis a Simicska–Orbán-szakítás után.
És ha azt gondolja, hogy a visszaeső bevételek miatt a cég óriási karcsúsítást hajtott végre, vagyis megvált az alkalmazottai nagy részétől, akkor téved, mert a személyi jellegű ráfordítások sem változtak: 1,8 milliárd forintról mindössze 1,6 milliárdra mérséklődtek.
A csodával határos eredményt az anyagjellegű ráfordítások és az igénybe vett szolgáltatások drasztikus visszavágása hozta meg a cégnek. Az államkassza sem örülhetett a Duna Aszfalt visszaesésének, hiszen míg 2015-ben 1,29 milliárd forintot fizetett be a cég, tavaly csak 190 milliót.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.