EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az eredeti tervekben szereplő, XI. kerületi helyszínen vették meg a telket, miután Orbán Viktor bekeményített.
Megvásárolta a kormány a dél-budai szuperkórház leendő telkét - jelentette be az ATV-ben Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.
Kiemelte, hogy az eredeti, XI. kerületi ingatlanról van szó.
A kormánypárti Magyar Idők szombaton azt írta, elképzelhető, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó városrészben épül fel a dél-budai szuperkórház.
Orbán Viktor ezt megelőzően bekeményített, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat arról szólt, hogy amennyiben július 8-ig nem kötik meg a szerződéseket az egészségügyi központ helyszínéül javasolt ingatlanok állami tulajdonba vételéhez, a kormány visszalép a vásárlástól, és más helyszínen valósítja meg a beruházást.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.