Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem rövidíti le a Tényeket a TV2.
Az "online sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben" a TV2 Tények című műsora nem lesz rövidebb július 24-től – közölte a csatorna.
Korábban a SorozatWiki írt arról, hogy három és fél év után változtat a TV2, és rövidebb lesz a Tények.
Azt írták, az eddigi 85 helyett, reklámokkal együtt csupán 70 perc hosszú lesz a műsor, aminek következtében 19:25-ről 19:10-re kerülnek az első főműsoridős szórakoztató tartalmak. Hozzátették, hogy ugyanezen a napon, július 24-én érkezik Kasza Tibor új műsora, a Pénzt vagy éveket! is.
Most a TV2 azt írta, optimalizálták a reklámstruktúrát, ezért a nézők a Tények és a Tények Extra után közvetlenül, reklámszünet nélkül, 19:10-től láthatják a Pénzt vagy éveket! vetélkedőt.
Az időjárás-jelentés pedig ezentúl a hírműsort követő, aktuálisan futó program reklámbreakjében kerül képernyőre – tették hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.