Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy Fidesz-közeli vállalkozás nyerte el a vizes világbajnokság „gépjárművezetői és kapcsolódó szolgáltatásokra” kiírt közbeszerzését – írta a Magyar Nemzet.
A Luxury Limousine Service Kft. lett a befutó a vizes vébé fuvarozásra kiírt, szűk három hétre szóló közbeszerzésén – írta a Magyar Nemzet.
A győztes társaság többségi tulajdonosa a lap megfogalmazása szerint a kormány kedvenc biztonsági cégét, a Valton-Sec Kft.-t is kézben tartó Varga Lajos.
A vállalkozóról a beszámoló szerint legtöbbet talán az árulja el, amit az Index.hu írt róla egy tavalyi cikkében: a portál szerint állítólag bármikor bárkit felhívhat az Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal hármasból.
Ez a tender állatorvosi lónak tekinthető, a megbízás ugyanis úgy került egy Fidesz-közeli vállalkozóhoz, hogy az egyik konkurens le sem adott ajánlatot, míg a másiknak nem volt elég erőforrása a feladat ellátásához – tették hozzá.
Varga Lajosnak egyébként nem ez volt az első megrendelése a vizes vb szervezőitől.
Az már korábban kiderült, az esemény lényegében összes őrzés-védelmi feladatát a Valton kapta, ők láthatják el a Duna Aréna teljes körű vagyonvédelmét, az eseményhez köthető biztonsági szolgáltatásokat, sőt még a Bp2017 Kft.-t is ez a cég őrzi. Mindezt együttesen közel nettó 1,4 milliárd forintért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.