Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 273 millió forintért vásárolt 25 alsó és felső középkategóriás autót, darabjáért átlagosan 11 milliót fizettek – írta a Magyar Nemzet.
A megvásárolt autók között két elektromos és 19 dízelautó is van – idézte a Magyar Nemzet az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent információkat.
A márciusban meghirdetett közbeszerzési eljárásra csak egy cég adta be a pályázatát, a Porsche Hungária Zrt.
Az MNB a közbeszerzés kiírásakor azzal indokolta az autók cseréjét, hogy a flottáját alkotó gépkocsik közül számos túlfutott, és életkora miatt az üzemeltetése nem gazdaságos.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.