Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint hatszázezer lőszerre írt ki közbeszerzési eljárást a NAV, a lövedékeket bevetéseken, oktatáson, gyakorlatozáson használhatják fel – írta a Magyar Idők.
A szervezet pisztolyokba és gépkarabélyokba való muníciót vásárolna a pénteken közzétett felhívás szerint, de sörétes és vaklőszer is szerepel a listán. A beszerzés egy évre láthatja el a NAV fegyvereseit lövedékekkel – írta a Magyar Idők.
A NAV a NATO elvárásainál is szigorúbb követelményeket támasztott azokkal a gazdasági szereplőkkel szemben, amelyek azt tervezik, hogy elindulnak a közbeszerzési eljáráson.
Az érdeklődő vállalkozásoknak egyebek mellett referenciaként fel kell mutatniuk az elmúlt három évből két olyan üzletet, amikor minimum harmincmillió forint értékben szállítottak lőszert valamely megrendelőnek, a jogi előírásokat betartva és az adott szerződés pontjainak is maradéktalanul megfelelve – tette hozzá a lap.
A beszámoló felidézte, hogy a NAV-nál lőfegyvert használhatnak a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.