A genetikailag módosított lazacot viszik, mint a cukrot

Gyorsan nő, olcsó, és Kanadában már öt tonnát eladtak belőle.

  • hvg.hu hvg.hu
A genetikailag módosított lazacot viszik, mint a cukrot

A kanadai szupermarketekben az elmúlt hónapokban 5 tonna genetikailag módosított lazacot adtak el, ez a világon az első olyan hal, amely a biotechnológia alkalmazása után kereskedelmi forgalomba került – írja a The Guardian.

A lazacfajtát kanadai kutatók fejlesztették ki, két létező halfajta „keverésével”. A módosított génállományú lazac 30 hónap helyett 18 hónap alatt éri el felnőtt méretét, és ez idő alatt 75 százalékkal kevesebb táplálékot fogyaszt, mint vadon élő társai. Ennek hatására környezetvédelmi lábnyoma 25-ször kisebb.

A kanadai boltokban (átszámolva) 2800 forint körül adják kilóját.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.