Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Történhetett valami a kiskereskedelemben, mert az Aldi és a Tesco is egészen furcsát lépett a héten. Indul a magyar csodakamion gyártása, a legjobban még mindig a légiforgalmi irányítók keresnek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy angliai Aldiban kitettek egy táblát, amely arról tájékoztatta a vevőket, hogy alkoholos italokat az egyik a pénztárosnál sajnos nem tudnak kifizetni. Azért, mert a pénztáros elvi okokból nem szeretné nekik azt eladni. Az Aldi angliai egysége az Ethan nevű vásárló ezt furcsálló Twitter-bejegyzésére válaszként ezt írta. „Kedves Ethan, köszönjük a kommentet. Ha egy kollégánknak aggályai vannak a munkájával kapcsolatban, amelyet el kell végeznie, a mi megközelítésünk az, hogy megpróbálunk megoldást találni. Ebben az esetben jeleztük a szalagnál, hogy a kollégánk nem árulna alkoholt. Elnézést kérünk a kellemetlenségért, amit ezzel esetleg okoztunk, megpróbáljuk minden kollégánkat olyan pozícióba helyezni, amely a legmegfelelőbb számára.”
Az Index megtalálta azt az éttermet, ahol Amy May Shead, a brit ITV This Morning című műsorának egykori producere a barátnőivel evett 2014 áprilisában, és súlyos allergiás rohamot kapott az ott felszolgált csirkés ételtől. A lap újságírói úgy döntöttek, hogy nem nevezik meg a helyet. Érveik között szerepel egyebek mellett az, hogy a család sem nevezte meg, nem is perelték be, valamint nem céljuk tönkretenni a helyet, amely egyébként jó értékeléseket kap a vendégektől.
A lap munkatársainak sikerült beszélniük a tulajdonossal és azzal a törzsvendéggel is, aki 2014 tavaszán ott volt, amikor Amy May Shead egyik délután négy barátnőjével beült a helyre. A fiatal nő valóban jelezte, hogy mogyoróallergiája van, de sem a tulajdonos, sem a vendég nem volt biztos abban, hogy valóban felmutatott-e olyan magyar nyelven írt kártyát, amin a súlyos ételallergiájára vonatkozó figyelmeztetés volt olvasható. A tulajdonos szerint egyre gyakoribb, hogy külföldi vendégeik magyar nyelvű tájékoztató kártyákkal érkeznek a glutén-, a liszt- vagy éppen a mogyoróallergiájukról. Ezeket minden esetben megmutatják a séfnek – közölte.
A Tesco Nagy-Britannia több városában elindította a karácsonyi akcióit. Ugyan az ünnepig még több mint négy hónap hátravan, egyre több helyen láttak a vásárlók karácsonyi képeslapokat vagy épp havas tájak rajzával díszített csokikat.
Az ötlet nem aratott osztatlan sikert. Azok, akik a Facebookon és a Twitteren postoltak képeket a korai karácsonyi vásárról, általában nem rajonganak azért, hogy már most kezdődne a karácsonyi őrület – többen írtak arról, hogy legalább az iskolakezdés előtti leárazások végét megvárhatnák, ha már Halloweenig nem bírják ki.
A hét képe: 32,7 milliárd forintért a Market Zrt. és a Vilati építi majd a Biodómot a Városligetben.
Felvette egy cég a korábban programozóként állást kereső 25 éves Budavölgyi Bálintot, aki a sajtót is megjárt rendhagyó önéletrajzával hívta fel magára a figyelmet. Budavölgyi Bálint korábban egy egész weboldalt dobott össze azért, hogy megtalálja a megfelelő munkát.
"Kedvenc időtöltéseim közé tartozik a szóló tandem kerékpározás és a húrelméleten való morfondírozás mellett, a zenélés. Játszom többek között gitáron, mandolinon és tenor banjon" – írta magáról bemutatkozásában. Kiemelte szakmai készségeit is, a számológépet például 94 százalékos biztonsággal kezeli, az IT-viccekben viszont csak 78 százalékot ér el a szintje.
Közzétette az egyéni bérek és keresetek legfrissebb (2016-ra vonatkozó), foglalkozások (FEOR) szerinti bontásban is elérhető statisztikáit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), a kimutatás alapján pedig továbbra is a légiforgalmi irányítók viszik haza a legtöbbet.
A top 5 legjobban fizetett szakma a légiforgalmi irányító, a kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője, a vállalati stratégiatervezési egység vezetője, az egyéb humán-egészségügyi (társ)foglalkozású, és az informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője.
Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban – írta a Világgazdaság.
A fejlesztések 2017 júniusában befejeződtek, a várt eredményeket is maximálisan túlszárnyalták, 1200 forintos áramköltséggel ugyanis képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére – mondta a VG-nek Benke Gábor projektmenedzser.
Csütörtöktől törvényes fizetőeszközzé vált az új ezer forintos, bár a készpénzforgalomban csak jövő március elsejétől lehet majd fizetni vele.
A jegybank szerint az új ezer forintosok korszerűbbek lesznek a korábbiaknál, a biztonsági elemei és képi megjelenése is változik, de ugyanúgy kékek maradnak.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.