Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek, így már el is indultak a béremelkedések a múlt heti Tesco-sztrájk hatására - mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.
A lap szombati számában Sáling József szakszervezeti vezető azt mondta, úgy tűnik, nemcsak a bérek nőhetnek, hanem a dolgozói létszám is. Szerinte ugyanakkor félő, hogy épp a multiláncok lesznek képesek embereket átcsábítani máshonnan, például a kisebb boltokból.
Sáling József elmondta, elindult a bérmozgás, úgy tudják, több bolthálózatnál is azt tervezik, hogy 5-10 ezer forinttal emelnek. Közölte, az Auchannál a legforróbb a helyzet, ott két héten belül indul a bértárgyalás.
"Bejelentkeztek a diszkontok, a Lidl- és Aldi-dolgozók is megkerestek. Hiába jók a fizetések, kis létszámban dolgoznak. Az emberek túlterheltek, mindenkinek több munkakört kell betöltenie. Lépnie kell a Sparnak is, 12 ezer alkalmazottal ő második legnagyobb munkáltató a Tesco után az ágazatban" - idézte az elnököt a Magyar Nemzet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.