Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Amerikai kémműholdak felvételei bizonyítják, hogyan működik a rendszer.
Június hatodikán, a kínai Lianyungang kikötőjéből elindult egy kereskedelmi hajó, amely a Saint Kitts and Nevis karibi miniállam lobogója alatt hajózik. A kicsi, két szigetecskéből álló ország 54 ezer lakossal a nyugati félteke legkisebb szuverén országa, a Brit Nemzetközösség tagja és természetesen adó illetve hajózási jogokat biztosító pénzügyi paradicsom. A „Bai Mei 8” nevet viselő vízi jármű Vlagyivosztok felé indult, és az indulásakor bekapcsolták a minden kereskedelmi hajóra kötelező helyazonosító rendszert, az AIS-t. De másnap kikapcsolták és innentől kezdve a hajó csak amerikai kémműholdak számára maradt látható. A „Bai Mei 8” észak-koreai területre ért, és Nampoban kötött ki. Itt megrakták szénnel. Az észak-koreai kikötőből ismét Vlagyivosztok felé indult és a nemzetközi vizeken visszakapcsolták a hajó helyzetét azonosító rendszert. De a „Bai Mei 8” megint tett egy irányváltást és a kínai Ningbo kikötőjébe érkezett, ahol partra tette az Észak-Koreából származó szenet. Aminek a kereskedelmét a Kína által is megszavazott szankciók tiltják.
Minderről az amerikai kongresszus egyik bizottsága előtt számolt be Marshall Billingslea, az amerikai kincstár terrorizmus ellenes bizottságnak tagja. Közben Észak-Korea szinte hetente, vagy már inkább naponta hajt végre rakétakísérleteket és nukleáris robbantásokat. Kína és Oroszország a nemzetközi nyilvánosság előtt elítéli ezeket a lépéseket és megszavazza a gazdasági szankciókat. De közben a színfalak mögött továbbra is kereskednek Észak-Koreával. Például úgy is, hogy Hongkongban regisztrált hajózási cégek szállítják a tiltott árukat, miközben magukat hivatalosan turista vagy üdülő hajónak tüntetik fel- írja a francia Les Echos.
Korábban a hvg.hu is beszámolt arról, hogy néznek félre a kínai vámosok a dandongi hídnál, amelyen keresztül Kína és Észak-Korea szárazföldi kereskedelmének jelentős része zajlik. De ami ott történik, az szinte semmi azokhoz a félrenézésekhez képest, amelyek a szankciókat megkerülő, sokkal nagyobb volumenű tengeri kereskedelemben zajlanak kínai és orosz közreműködéssel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.