Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Új módszerrel szeretné a Versenyképességi Tanács a sárga csekkektől a banki átutalások felé terelni az embereket.
A mostaninál sokkal több embernek kellene az elektronikus fizetést választania – jelezte a Versenyképességi Tanács. A Világgazdaság arról írt: a kormány és az MNB úgy számol, hogy a készpénz előállítása és tartása évi 500 milliárd forintba kerül, de ezen évente 150 milliárd forintot lehetne spórolni, ha az európai átlagot elérné a készpénzkímélő fizetési módok aránya.
A közüzemi számlák kevesebb, mint 39 százalékát fizették ki elektronikus módon tavaly, míg a nyugat-európai arány 70 százalékos. A szakértők szerint a legnagyobb gondot a sárga csekk védelme jelenti: a legtöbben azt hiszik, hogy ez a fajta befizetés ingyenes, miközben az valójában a szolgáltatónak minimum 166 forint költség, ami közel száz forinttal drágább a csoportos beszedés díjánál. Csakhogy ha a szolgáltató az elektronikus befizetés felé próbálná terelni az ügyfeleit, akkor rájuk kellene terhelni az átutalás költségeit, mert azt a törvény szerint nem vállalhatják át attól, aki a pénzt utalja.
A Versenyképességi Tanács ezért azt kéri: a szolgáltatók ismertethessék el a díjképletükben az átutalások, vagy a csoportos beszedések díját is, ebből pedig adhassanak díjkedvezményt az elektronikusan fizető ügyfeleknek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.