Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem engedték, hogy az MVM letiltasson két, a paksi atomerőmű-építés ellen tiltakozó honlapot.
Megtiltotta volna az MVM, hogy két, a paksi bővítést kritizáló honlapot hozzanak létre – adta hírül a Társaság a Szabadságjogokért. Az MVM-nek az nem tetszett, hogy egy magánszemély lefoglalta a stopaks.hu és a nopaks.hu domaint. A két oldalon egyelőre semmilyen tartalom nincs fent, de az MVM-nek így is feltűntek a címek, ezért a cég a domainregisztrációs testülethez fordult. Arra hivatkoztak, hogy nem lehet olyan domainnevet választani, amely jelentéstartalmára vagy használatára nézve gyaníthatóan jogellenes, ráadásul szerintük tisztességtelen piaci magatartást jelent a domainek használata.
A testület azonban a két domainnév lefoglalójának adott igazat. Az őt képviselő TASZ azzal érvelt: egy magánszemély áll szemben egy monopolhelyzetben lévő céggel, akik egymásnak nem versenytársai, sőt, a bővítésért felelős cégnek semmilyen vetélytársa nincs is. Ráadásul egy közfeladatot ellátó állami szereplőnek erősebb bírálatot is el kell viselnie az átlagosnál.
A bejegyzésről döntő testület végül ehhez azt is hozzátette: a Paks szó önmagában nem egy kereskedelmi név, ráadásul a nopaks és a stopaks név sem sértő vagy megbotránkoztató.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.