Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Polt Péter szerint az ügyészség objektíven végezte a munkáját, a Jobbik képviselőjének kérdésére viszont elismerte, bátran lefideszesezhető ő is, meg az ügyészség is. De ez csak egy vélemény marad.
Polt Péter legfőbb ügyész a szervezet elmúlt éves beszámolóját ismertette kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt. Polt elmondta, a bűncselekmények száma, ahogy az elkövetők száma is évről évre csökken.
Hadházy Ákosnak, az LMP frakcióvezető-helyettesének korrupciós esetekre vonatkozó kérdésére Polt azt felelte, a gazdasági korrupciós esetek száma stagnált tavaly, míg a hivatali korrupciós eseteké nőtt, azonban nem azért, mert több ilyen bűncselekményt követtek el, hanem mert hatékonyabb volt a felderítés. A képviselő érdeklődött arról is, hány politikus érintett a korrupciós ügyekben. Polt Péter erre azt mondta, ilyen jellegű statisztikát nem gyűjtenek, csak elkövetők és sértettek vannak, akiket nem sorolnak be politikailag.
Fideszes-e a fideszes?
Staudt Gábor Jobbikos képviselő arra volt kíváncsi, a Legfőbb Ügyészség azt követően is visszautasítja-e, hogy "fideszes" lenne, miután a Kúria úgy döntött, nem sért személyiségi jogokat, hogy Polt Pétert "bűnsegédnek" vagy "fideszes ügyészség vezetőjének" nevezik. Polt Péter azt válaszolta, a bíróság a kijelentést véleménynyilvánításnak ítélte, véleményt pedig bárki szabadon mondhat, de ettől az még nem válik ténnyé. Polt Péter egyébként évekig a Fidesz tagja volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.