Rá szabott öltözet: Ivanka Trump különös tündöklése

A modern, ambiciózus nőknek kínál megfizethető ruhákat és kiegészítőket Ivanka Trump, aki amerikai elnökké vált apja nevének ismertségét kihasználva indított divatcéget.

Rá szabott öltözet: Ivanka Trump különös tündöklése

Szinte first ladyként viselkedik apja, Donald Trump mellett az öt gyereke közül a kedvencének mondott lánya, Ivanka. A mogulnak a cseh Ivana Zelnickovával kötött, első házasságából született, 35 éves szőke szépség feltűnését a különböző eseményeken – például Justin Trudeau kanadai kormányfő fehér házi tárgyalásán – nemcsak politikai elemzők figyelik, hanem divatbloggerek is. Ivanka Trump ugyanis rendre a nevét viselő divatmárka ruháiban jelenik meg, és a Twitteren, illetve az online fórumokon rögvest beazonosítják, hogy éppen mit vett fel.

Amikor például a minap a floridai Orlandóban az elnök apa és Betsy DeVos oktatási miniszter társaságában egy iskolát látogatott meg, villámgyorsan kiderítették, hogy a rajta lévő, Ivanka Trump márkájú, egyenes szabású csíkos szoknyája 89 dollárért kapható. Amikor pedig elsőszülött lányával, Arabellával a legfelső bíróságra látogatott, egy 2900 dolláros fülbevalót viselt, egy másik alkalommal pedig 135 dolláros magas sarkú cipőben mutatkozott – mindkettőt a saját neve alatt forgalmazza. Ekképp saját márkájának leghatékonyabb manökenje, és ez a szerep nem is új számára, mert tizenévesen a kifutón is látni lehetett. Egy párizsi bemutatón például a francia Thierry Mugler ruháit viselte, de részt vett az amerikai Tommy Hilfiger egyik kampányában, és szerepelt a Seventeen című tinimagazin címlapján is.

Ékszerkollekció a Trump Tower előcsarnokában. Hatás alatt
AFP / Getty Images / Drew Angerer

Ivanka 1981. október 30-án New Yorkban született, és 9 éves volt, amikor az apja – a bulvárlapok szenzációhajhász cikkeitől kísérve – elvált az anyjától, akit a második feleséggé lett Marla Maplesszel látványosan csalt meg. A manhattani Chapin elit lányiskolába járt – ahová például Jacqueline Bouvier Kennedy vagy Sigourney Weaver is –, majd egy Connecticut állambeli bentlakásos intézménybe került. A washingtoni Georgetown Egyetemen kezdett, aztán átiratkozott a Pennsylvaniai Egyetem Wharton üzleti iskolájába, ahol Donald Trump is végzett. Ivanka 2004-ben szerzett közgazdászdiplomát, és egy évre rá kezdett dolgozni az apja ingatlanbirodalmát összefogó Trump Organization holdingnál. 2005-ben ismerte meg a szintén ingatlanmágnás-famíliából származó Jared Kushnert (HVG, 2016. december 8.), akinek kedvéért áttért a zsidó hitre, és megtanult kóser ételeket főzni. Az esküvőjük 2009-ben volt Donald Trump egyik, New Jersey államban lévő golfklubjában, s három gyerekük született; a legutóbbi tavaly márciusban, az elnökválasztási kampány kellős közepén.

A magas, karcsú Ivanka – akit a Maxim amerikai férfimagazin bomba nőkről készült, 2007-es százas listáján a 83. helyre sorolt – feltűnt az NBC tévécsatornán, a Donald Trump fémjelezte A gyakornok (The Apprentice) című állásreality zsűrijében. Ismerői szerint üzleti érzékét tekintve az apjára ütött, aki az első feleségétől született mindhárom gyerekének – az ifjabb Donaldnak, Ericnek és Ivankának – vezető szerepet adott a családi holdingban. Ivanka az ingatlanfejlesztésért és -felvásárlásokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztig vitte. Ő vezette azt a tárgyalást is, amelynek során 2012-ben 150 millió dollárért megszerezték a Miamihoz közeli Doralban lévő exkluzív golfklubot, amely egymilliárd dollárt ért, mielőtt a tulajdonosa csődbe ment volna.

Kínai kalózok

Diétás pirulák, ránctalanítókrémek, alsóneműk, egészségügyi betétek, ékszerek, ruhák, fürdődresszek és törülközők. Tejpor, konzervétel, méz, édesség, kávé, bor és sör. Tükrök, matracok, kanapék, orvosi felszerelések, masszírozókészülékek. Termékek, amelyekre Donald Trump november 8-ai amerikai elnökválasztási sikere óta Kínában kérték az Ivanka, az Ivanka Trump vagy a mandarin nyelven hasonlóan hangzó (jivanka) karakteregyüttes márkanévként történő bejegyzését. A kínai szabadalmi hivatal adatai szerint március elejéig 258 kérelem érkezett be magukat élelmesnek tartó vállalkozók részéről, akik a Trump név ismertségét és a kínai netezők körében szőkesége miatt istennőként emlegetett Ivanka vonzerejét szeretnék kihasználni. Az interneten már kilencmilliós nézettségnél tart az a videó is, amelyen Ivanka lánya, Arabella az idei holdújév alkalmával kínai verset mond.

A délnyugati Kanton tartománybeli Fosan városában egy 15 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozás Foshan Yiwanka Medical Management néven jegyeztette be magát, és egyebek mellett olyan plasztikai sebészi szolgáltatást kínál, amellyel ígéretük szerint az Ivankáéhoz hasonló nagy szemre, csinos orra és szájra tehetnek szert az amerikai elnöki lányért rajongó kínai nők, akik mellnagyobbítást is kérhetnek. Bár Kínában szeretik a külföldi hírességek nevét vagy arculatát koppintani, a márkavédelmi kérelmek beadása nem garantálja azok elfogadását is. Különösen, hogy idén januárban – a hamisítványok elleni küzdelem jegyében – a pekingi legfelső bíróság törvénytelennek minősítette külföldi közszereplők, politikusok, gazdasági, kulturális és vallási személyiségek nevének engedély nélküli kereskedelmi felhasználását. Ivanka Trump már kilenc termékre bejegyzett saját márkanévvel rendelkezik Kínában, s 26 további kérelme áll elbírálás alatt. Az apja, Donald Trump pedig tavaly novemberben, tízévi bírósági küzdelem után kapta meg építőipari szolgáltatásokra Kínában a Trump nevet, amit még 2006-ban védetett le a maga számára egy Tung Vej nevű vállalkozó.

A Forbes amerikai gazdasági magazin 40 év alatti sikeres üzletembereinek listájára viszont nem a szépsége miatt került fel. 2007-ben indította a nevét viselő ékszerkollekciót, s a kínálat idővel ruhákkal, táskákkal, cipőkkel és különféle kiegészítőkkel bővült. Ivanka a nevét adja a divatcikkekhez, amiket különböző gyártók készítenek, a cipőket például a Marc Fisher, a táskákat a Mondani, a ruhákat pedig a G-III Apparel Group. Az Ivanka Trump márkát gondozó cég magántulajdonban van, és nem hoz nyilvánosságra pénzügyi adatokat. A Forbes mindenesetre úgy tudja, a jellemzően licencdíjból származó bevétele – a cipők után például a vételár 6,5 százalékát kasszírozza – 2015-ben mintegy százmillió dollár volt, és tavaly 26 millióval növekedhetett.

Ingatlanpiaci és üzleti tapasztalatairól 2009-ben Ivanka a The New York Times napilap sikerlistájára is fölkerült könyvet írt. Idén májusban megjelenő újabb eszmefuttatásában pedig azt taglalja, hogyan lehet egy modern nő sikeres. A ruháit fiatal és ambiciózus nőknek szánja, ám amennyire segítette korábban az apja révén közismert neve, a politikusként és elnökként rendkívül ellentmondásos Donald Trump lányaként meg is szenvedheti a kapcsolatot. Aktivisták Grab Your Wallet néven – utalva Trump kiszivárgott szexista beszólására, miszerint „a puncijuknál ragadhat meg nőket”, mivel híres és gazdag – kampányt indítottak, hogy bojkottálják Ivanka holmijait.

Ivanka Trump. A saját lábán
AFP / Brendan Smialowski

Bár tagadja, hogy a nyomás hatására, de a Nordstrom amerikai áruházlánc februárban bejelentette: nem rendel Ivanka tavaszi kollekciójából. A forgalom visszaesésére hivatkozott, ami a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap szerint idén januárban éves szinten 26 százalék volt, s különösen a november 8-ai elnökválasztás előtti hetek felfokozott politikai hangulatában volt jellemző. A Neiman Marcus luxusáruházlánc az Ivanka ékszerekből nem kér, míg a diszkontruházatban utazó T.J. Maxx és Marshalls egységeiben központi utasításra megszüntetik az Ivanka darabok kiemelt helyét, s azokat a többiek közé vegyítik. Az indok itt is a forgalom visszaesése volt, míg az Ivanka márkát gondozó cég a múlt héten éppenséggel a bevételek növekedéséről beszélt.

Az apja mellett vállalt szerep miatt Ivanka visszalépett a cége irányításából, ám az üzleti etikai árnyéktól nehezen szabadul. Az még ártatlan népszerűség volt, amikor a júliusi republikánus elnökjelölő konvención mondott beszéde alatt viselt saját márkájú ruháját elkapkodták a figyelmes nézők. Az viszont már visszatetszést keltett, amikor a Trump megválasztását követő, az elnökről és családjáról szóló tévéműsorban viselt, 10 800 dolláros karkötőjét az ő képernyőn való szereplésével reklámozta a cége. Azt már fejcsóválás kísérte, hogy Ivanka ott volt az apja és Abe Sinzo japán miniszterelnök találkozóján, miközben cége éppen licencszerződésről tárgyalt japán partnerével. Vihart keltett, amikor az elnök haragos Twitter-üzenetben támadt neki a Nordstromnak, és védte meg a lányát. Azt pedig az amerikai kormányzati etikai hivatal igazgatója nehezményezte a minap, hogy a Fehér Ház nem büntette meg Kellyanne Conway fehér házi tanácsadót azért, mert a Nordstrom lépését követően élő politikai tévéadásban buzdította a nézőket az Ivanka-termékek vásárlására.